9. rész : )
Rajta óriás lila betűkkel ez állt:
THE HITS RADIO.
Felsikítottam, majd eszem bejutott, hogy mit kért tőlem Billie, és mire mondani tudott volna valamit én már bocsánatot is kértem.
- Te, te, te tényleg elhoztál a kedvenc rádiómhoz? – dadogtam.
- Hát, a java még csak most jön! – mondta Billie.
Majd kézen fogott és elindult a nagy forgóajtó felé.
- Ööö, biztos, hogy nekünk be szabad ide menni? – habogtam.
- Jaj, Em! Nyugodj már meg egy kicsit.
Amint beléptünk egy óriási tömeget láttam. Csupa tinilány. Kicsit megrémített.
- Em, most arra kérnélek, hogy csukd be a szemed, fogd a kezem és hagyd, hogy vezesselek.
Félve engedelmeskedtem Billienek, de folyton azon járt az agyam, hogy mi lesz, ha elveszek ebben a tömegben, ráadásul még a szemet is csukjam be, hogy még azt se tudjam, hogy a kijárat merre van.
Lassan lépkedtünk, bíztam Billieben. Majd hirtelen megálltunk, a sikoltozás is abbamaradt.
- Egy kis időre kinyithatod a szemedet. – mondta Billie.
Egy üres teremben voltunk, ahol egy dobogó szerűség volt, amin 5 mikrofon állt és a falhoz volt támasztva egy gitár.
Billie közelebb lépett a mikrofonokhoz, és mindegyik elé letett egy sajtburgert. Az egyikre rányomott egy kis cetlit is, valami volt rá írva, de nem is igazán érdekelt.
Látszólag egy sima kis terem volt, de mégis ahogy belépett az ember, különlegesen érezte magát.
- Jól vagy? – kérdezte Billie.
- Hogy én?
- Szerinted van még valaki rajtad kívül a teremben, akihez beszélhetnék? Nincs.
- Azt hiszem, hogy én fantasztikusan vagyok. Itt vagyok Angliában, a kedvenc rádióm egyik termében. Ennél jobb estém nem is lehetne.
- Pedig hidd el, hogy jobb lesz! – mondta Billie titokzatosan.
- Hát nem hinném, hogy bármi is felül tudja múlni ezt. : )
- Fogadjunk? – nevette el magát Billie.
~ * ~
A fellegekben jártam, nem tudtam okot adni rá, hogy miért, de elbűvölt az a hely.
Majd Billie megkért, hogy ismét csukjam be a szemem. Mögém áll, úgy karolt át, és a fülembe súgta: - A meglepetésed most következik! – Ekkor halk gitárhangolást hallottam.
- Mikrofonpróba… 1, 2, 3.
Olyan ismerős volt az a hang, mintha már hallottam volna valahonnan.
- Jééé, nézzétek srácok, valaki hozott nekünk sajtburgert. Nem tudok ki volt az, de nagyon jófej lehet, az biztos. – mondta Niall.
- Istenem, ne legyél már olyan mohó, nem látod, hogy egy cetli van rajta?! – mondta Louis.
- Ja, bocs. Olyan éhes vagyok, észre se vettem. – válaszolt Niall.
- Csak egy kérdés, te mikor NEM vagy éhes? : D – gúnyolódott Zayn.
~ Még mindig azon tűnődtem, hogy kik lehetnek ezek a fiúk, de a hangjuk annyira emlékeztetett valakikre, csak tudnám kikre… Aztán újra hallottam a sikítozásokat kintről, mintha egyre közelebb jönnének a lányok.
- Billie, mikor nyithatom ki a szemem? – kérdeztem türelmetlenül.
Semmi válasz. Feltettem még egyszer a kérdést, de hirtelen kicsapódott a hátam mögött az ajtó, óriási visítozás megtörte a kis csendes, nyugalmas szobát, és éreztem, hogy valakik tolnak előre.
Azonnal kinyitottam a szemem. A sok lánytól semmit se láttam, ezért előre tolakodtam én is. Nem tudtam eldönteni, hogy ott és akkor ájuljak el, vagy ráérek öt perc múlva.
Egy hang sem jött ki a torkomon. Ott ült előttem az az öt srác, akiért mindent megtennék. Balról jobbra haladva Niall, Louis, Harry, Liam és Zayn.
- Sziasztok, mi vagyunk a One Direction! Üdvözlünk mindenkit a kis koncertünkön. – mondta Liam.
- De mielőtt nagyon belejönnénk az éneklésbe, engedjétek meg, hogy köszöntsünk itt egy nagyon különleges lányt, akinek mellesleg köszönjük a sajtburgereket. – mondta Louis vidáman.
Nagyon bonyolult volt kitalálni, hogy én vagyok, hiszen egy pillanat alatt olyan vörös lettem, mint még soha.
Az első sorban álltam, végig énekeltem, nevettem és sírtam az egész koncertet. Minden annyira hihetetlen volt. Néha meg is csíptem magam, hogy nem csak álmodom-e.
- Na, srácok, elég későre jár, ideje mennünk. Fantasztikus esténk volt, hála nektek. – köszönt el Harry.
Majd pillanatok alatt kígyózó sor termett, hogy kapjunk egy aláírást a srácoktól.
Amikor én kerültem sorra, mindenkit megöleltem. És akkor történt valami, amit nem igazán tudtam hova tenni.
Harry. Harry Styles megpuszilt. Már ez is sok lenne, de van még valami.
- Mi még találkozunk. – súgta a fülembe épp annyira halkan, hogy csak én halljam.
Én csak elmosolyogtam magam, majd szinte lebegve kivonultam a teremből.
Te jó ég, hol van Billie? Lerohantam a lépcsőn a kijáratot keresve.
Majd megláttam egy biztonsági őrnek látszó alakot.
- Elnézést, elnézést! Nem látott egy… - ekkor valaki megbökte a vállamat, megfordultam. Billie volt az. – nem érdekes, Köszönöm! – habogtam.
- Na, hogy tetszett? – kérdezte.
Nem tudtam válaszolni, képtelen voltam. Annyira örültem, hogy legszívesebben körbeugráltam volna az egész aulát.
Válasz gyanánt Billie nyakába ugrottam. Majd halkan kinyögtem: - Tudtad, hogy te vagy a világ legjobb unokabátyja? Nálad kívánni se lehetne jobbat!
Egész hazafele úton a koncertről meséltem Billienek, meg persze, hogy Harryvel mi volt…
- Billie!
- Igen?
- A sajtburgeres ötlet, az honnan jött?
- Em! Én is olvasok újságot, és ha eddig nem tűnt volna fel, minden nap elmondod, hogy Niall de édes, és hogy mennyire szeret enni… A cetli pedig spontán ötlet volt, remélem nem bántad meg.
~ Billie figyelmessége határtalan, ezt azt hiszem, kész ténynek vehetem.
- Nem, hogy én? Dehogy!
~ * ~
Hazaértünk, gyorsan lefürödtem, majd bebújtam az ágyba. Billie jött be hozzám.
- Nagyon örülök, hogy ma igazán boldognak láthattalak. – mondta mosolyogva.
- Remek nap volt, ne is tudom, hogy hogyan hálálhatnám meg…
- Arra nincs szükség, egyszerűen csak a kedvedben akartam járni. : )
- Holnap lesz a focimeccsed, ugye?
- Igen! De ne aggódj, este lesz, úgyhogy most aludj csak nyugodtan…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése