~Egy új barát

15. rész : )

Reggel még kissé morcosan keltem fel, nem szoktam még hozzá a koránkeléshez, és imádok aludni. Mármint csak reggel, éjjel meg imádok fennmaradni, tegnap éjjel is az erkélyen néztem a csillagokat. Annyira szép volt, ahogy ragyognak a kis csillagok, reményt és értelmet adva mindennek. Ez jutott ismét eszembe, miközben kortyoltam a reggeli kávémat, és máris jó kedvem lett.

Napsütésben mentem dolgozni, a másik kedvencem. Teljesen feltölt energiával, valamiért úgy éreztem, hogy ez az én napom lesz. Megálltam a kapu előtt egy percre, még mindig nem akartam elhinni, hogy ez most velem történik meg, annyira hihetetlen az egész. Nagy meglepetésemre egy újabb ismeretlen arcot tekinthettem meg az információs pultnál. Már szinte vártam a lelombozott, ráncos, szomorú tekintetű nénit, de valaki más volt a pult túloldalán. 

~ Biztos, hogy jó helyen járok?!

- Szia, Sid vagyok! Segíthetek valamiben? – mondta egy fiatal srác, fülig érő mosollyal.

- Ööö, szia! – mondtam meglepetten – a kulcsokat szeretném elkérni. Ééén vagyok az új takarító. –makogtam ki végre.

- Hát ez remek hír, ezek szerint nem csak én vagyok új! Mi a kódod? – kérdezte.

~ Kódom? Ez meg miről beszél?! Ja, hát persze. Mr. Lentz mondta tegnap, ezzel tudom azonosítani magam, és így tudják kiadni nekem a kulcsokat. 

Előkotortam egy kis cetlit a táskámból, ezen volt rajta a kód.

- B24C.

- És most pár adatra lenne szükségem, kérem, töltse ki ezt a lapot. – és egy kis papírt tolt felém.

Nem értettem, hogy miről van szó, tegnap már mindent kitöltöttem.

A papíron ez állt:

            „ Mit szólnál egy ebédhez? Sid. ”

Kissé elmosolyodtam, de úgy gondoltam miért ne? Válaszoltam is.

            „ Benne vagyok, kettőkor a liftnél. Ne késs! Emily. ”

Visszatoltam a papírdarabot, a kezéből kivettem a kulcscsomót, és a lift felé vettem az irányt, azon gondolkodva, hogy ez tényleg az én napom. Boldogan álltam neki a munkának, bár titkon vártam, hogy legyen már 2 óra. 

~ Nem is ismerem a srácot, de már várom, hogy lássam. Vicces, nem?

Takarítás közepette apró lépteket hallottam a folyosóról, kinéztem, de semmit sem láttam.

~ Bizonyára csak képzelődtem.

De ezután ismerős kacajokra lettem figyelmes. Egyre közelebbről jöttek a hangok, és ekkor rájöttem, hogy honnan ismerősek ezek a hangok. A fiúk hangját és nevetését hallottam, Niall nevetése utánozhatatlan.

~ Nem, ez teljességgel kizárt, nem, ez lehetetlen. Paranoiás lennék? 

Beleremegett az egész testem, már a gondolattól is. De miért lennének itt? Elhessegettem a gondolatot, meggyőzve magamat arról, hogy annyira szeretnék valamit, hogy már a mindennapjaim részesei lesznek, persze csak a fejemben játszódik le az egész, de az agyam játszadozik velem, ezért valóságosnak tűnt. Minden olyan szép volt, pedig alig tartott, de mégis egy percre elhittem, hogy igaz.

Kettőt ütött az óra, beszálltam a liftbe, úgy tűnt, hogy Sid már várt rám.

- Milyen pontos vagy… 

 - Nem szokásom megvárakoztatni senkit. – mondta édesen csillogó hangján.

- Hol eszünk? – tettem fel a kérdést, mire rájöttem, hogy nem éppen utcai viseletben vagyok.

- Nekem teljesen mindegy, de te is tudod, hogy csak 30 perc az ebédszünet.

- Mit szólsz az itteni étteremhez? Elég finom illatok jönnek onnan, legalábbis feltehetőleg onnan. – mondtam nevetve.

- Nekem tökéletesen megfelel. 

Nem bántam meg, hogy ide mentünk. A rántott sajt és karfiol párolt rizzsel és tartármártással nagyon finom volt, és a legjobb, hogy elfogadható áron. Sid egy rendes srácnak tűnt, jót beszélgettünk. 21 éves, itt született Londonban. Meséltem neki magamról én is egy picit, és kiderült, hogy ismeri Billiet. Tényleg kedves srácnak tűnt, de nem akartam tőle semmit, bár aggodalomra semmi ok, barátnője van, múlt héten volt 2 éve, hogy összejöttek.

Széles mosollyal az arcomon mentem a lift felé, és csak árnyakat láttam, úgy suhant valami ki onnan, majd egy kamerát nyomott egy csávó az arcomba. Gyorsan beszálltam a liftbe, és nem értettem, hogy most ez mi volt. Furcsa egy nap, az biztos. De visszatértem a munkához, bár akadt egy kis gond. Elfogyott a lelkesedésem. Untam ugyanazt csinálni, ez egy állandó mókuskerék. Aztán mégis találtam pár okot, amibe kapaszkodhattam. Angliában vagyok, és jól fizető állásom van a kedvenc rádiómnál. Ki a francot érdekel, hogy éppen takarító vagyok, és poros dobozokat törlök le? Valakinek ezt is meg kell csinálnia, mert magától nem lesz tiszta.

Teltek múltak az órák, végeztem a szobával, lejárt a munkaidőm, leadtam a kulcsokat. Sid marasztalt volna egy kávéra, de nemet mondtam. Megígértem Sarahnak, hogy felhívom munka után, és rájöttem, hogy rossz időt mondtam neki, ezért már ő vár rám.

Hazafele menet langyos eső simogatta az arcomat. Utálom az esőt, de most kivételesen tetszett, ahogy a kis esőcseppek folytak le rajtam. Az apró tócsákban táncot jártak a cseppek. Néha jól jön az eső, elmossa az ember bánatát, megtisztít mindent. A zápor amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen ment is.

Hazaértem, és első dolgom volt Saraht hívni, és legnagyobb meglepetésemre nem volt mérges, hogy megvárakoztattam. Napok óta nem ültem géphez, így felmentem a YouTube csatornámra, és láttam, hogy a srácok ma egy új videót töltöttek fel. Egy új videó napló volt, és izgatottan kattintottam rá. A srácok hozták a formájukat, és én megint halálra nevettem magam, ekkor megpillantottam valamit. Sarah nem értette, hogy mi bajom van. Már vagy 20x tekertem vissza a videót. Szótlanul és tátott szájjal ültem, mondogatva, hogy ez nem lehet igaz, ugyanis… 

( folyt. )