~ Mosolygó idegen

17. rész : )

Itt az ígért folytatás, véleményeiteket írjátok le, pozitív-negatív kritikát is szívesen fogadok. Jó olvasást, puszi !

 

Egész éjjel nem tudtam aludni, csak a srácokon járt az eszem. Hihetetlen, ami történt, én és ők, köztünk körülbelül 1 méter, szerepelek a videónaplójukban. Szerintem gőzük sincs arról, hogy ki lehetek, ez az egész világ előtt egy titok marad, de legalább az ’ idegen ’ szerepkört betölthetem az életükben.

Reggel a telefonom pittyegésére keltem, egy üzenetet kaptam Sarahtól, hogy azonnal nézzem meg a Twitter Trendeket. Bekapcsoltam a laptopomat és persze máris megnéztem a Twitteremet. Világtrend volt a videónapló.

Visszaírtam Sarahnak, hogy látom, hogy trend a videónapló. Még szinte el sem küldtem, már érkezett is a válasz:                                                         

„ Nézd meg a trendeket alaposabban, vagy ha így nem megy, akkor csekkold le Harry profilját. ”

Így is tettem. Harry egy új képet töltött fel, Mosolygó Idegen címmel, és ekkor döbbentem rá, hogy ez is trend volt. Elég lassú volt a net, és már készülődnöm is kellett, tehát amíg betöltött a kép én felöltöztem. Csak rápillantottam a képre, és éreztem, hogy remegnek a lábaim, és mintha mozogna a talaj alattam. Akkor tértem magamhoz, amikor lehuppantam a földre. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, sikítsak, örüljek vagy mi a fenét csináljak.

A kép a videónaplóból volt, és én voltam a Mosolygó Idegen. Amikor a liftbe szállok be, ott mosolyogtam a kamerába. Megnéztem, és vegyes Tweeteket írtak a képhez. Volt, aki megfenyegetett, hogy maradjak csak idegen, és volt olyan, aki örült a képnek. Mikor már jelentkeztem volna ki, láttam, hogy Harry újabb dolgot írt ki. Semmi kép, semmi csatolmány, csak egy befejezetlen mondat:     „ Ha újra látnám azt a mosolyt… ”   Nem tudtam, hogy rám vonatkozik-e, de valamiért úgy éreztem, hogy igen.

Miközben munkába mentem, úgy éreztem, mintha felhőkön járnék, olyan hatás alá kerültem, amit elolvasni eltudtam, de felfogni nem. Beértem az én kis palotámba, és mentem Sidhez a kulcsokért.

- B24C a Mosolygó Idegennek. – mondta Sid.

- Jó a memóriád, és várj, honnan tudsz te erről?! – néztem Sidre, közben attól tartva, hogy annyira felhúztam a szemöldökömet, hogy majd’ kiesnek a szemeim.

- Nagy dolgot mondok azzal, hogy Internet? – nevette el magát Sid. – Minden veled van tele, még a hülye is észreveszi. 

- Te jó ég! – sóhajtottam.

- Mi az?

- Semmi, csak kérem a kulcsokat, sietnem kell.

Sidet sikerült összezavarnom, de most ez foglalt le legkevésbé. Tudatosult bennem, hogy világszerte ismernek, igaz, csak idegenként, de ki tudja meddig. Valószínűleg most mindenki rajtam csámcsog, addig örülök, amíg van magánéletem. Szerencsére a nevemet nem tudják. Belefeledkeztem mindenbe, és a munkába merültem. Olyannyira, hogy egy szobát teljesen befejeztem az ebédszünetig, amit szintén Siddel töltöttem. Cézár salátát kértem, de egy falat se ment le a torkomon, ezért Sidnek adtam. 

Gyorsan el is köszöntem, és siettem vissza dolgozni. Nem sokkal később kopogást hallottam az ajtón, Sid állt ott.

- Látom, hogy valami nincs rendben, de az isten szerelmére, Harry kitett rólad egy képet, és utána elég erőteljesen utalt arra, hogy bárcsak láthatna még egyszer téged, és meg kell, hogy jegyezzem, nem akárki ez a Harry Styles, nemde?!

- Igazad van! – mondtam fellélegezve.

Sid felment, én pedig teljesen feltöltődtem attól, amit mondott. Valóban igaza volt, hiszen milliók várnak arra, hogy legalább rákattintson a Követés gombjukra. Újult erővel álltam neki takarítani, azt nem mondanám, hogy megszerettem, de már hozzászoktam. Elképesztő sebességgel haladtam.

~ Már csak két szoba van hátra. De lejárt a munkaidőm, bár egy kis túlóra belefér.

Úgy voltam vele, hogy otthon úgy sincs dolgom, itt legalább hasznossá tehetem magam. Végeztem a folyosóval, hamarabb, mint amennyi időkorlát meg volt szabva. Felmentem a II. emeletre, hátha Mr. Lentz még bent van. Szerencsém volt, mert még ott találtam.

- Hát te mit keresel még itt? – kérdezte.

- Gondoltam befejezem a folyosót, valamiért ma olyan kedvem volt, hogy takarítási kényszer jött rám, de élveztem csinálni.

- Ezt nevezem ám lelkesedésnek! Holnap ráérsz 9-re jönni, van egy meglepetésem a számodra. De most menj, eleget dolgoztál mára! – mondta dicsérően Mr. Lentz.

~ Szuper, egy újabb meglepetés vár rám.

Kíváncsi voltam, de egy picit elterelte a gondolataimat az utolsó este Ben bácsiékkal. Egy hét Párizs, egy hétig miénk a ház Billievel. Eseménydús lesz, az biztos! ( ;