Ez a rész javarészt Billie szemszögéből van írva, csak szólok, mert megtévesztő lehet a szám/személyek miatt. Egyébként nagyon örülök a kommenteknek, és nemsokára hozom a következő részt! Jó olvasást! Janka .x
- Szia Effy! Billie vagyok!
- Ssssszia! Hát te honnan tudod a nevemet? – motyogta az ájulás szélén álló Effy.
- Az mellékes, de megkérdezhetem, hogy ráérsz-e holnap?
- Hhhhogy holnap? Persze!
- Lenne kedved eljönni velem valahova? De csak ha nem veszed sértésnek, és nem szeretnék tolakodó lenni… - mondta Billie, de úgy, hogy még a füle is belevörösödött.
- Igen, ezer örömmel!
- Merre laksz?
- 46/B , Sun Street.
- Képzeld, én is abban az utcában lakok. Holnap délután négykor ott leszek.
- Rendben!
~ * ~
Kopogást hallottam az ajtómon.
- Gyere csak be! – mondtam.
Billie jött be, óriási vigyorral az arcán.
- Em, mondtad, hogy szép lány, de azt nem, hogy gyönyörű is…
- És mesélj mi volt! – faggattam Billie-t.
- Randira hívtam, itt lakik tőlünk pár házzal lejjebb.
Ekkor jött egy üzenetem, ez állt benne:
„ Szia Em! Nem fogod elhinni, hogy mi történt velem. Amíg vártam rád, addig kijött a 10-es srác, és odajött hozzám, HOZZÁM. Tudta a nevemet, és holnap találkozunk, ez amolyan randi-féle dolog lesz. Azt se tudom, hogy mit vegyek fel, annyira boldog vagyok, bár attól félek, hogy teljesen el fogok pirulni. Puszi: Effy xx ”
Megmutattam Billienek, aki rendkívül örült neki.
Válaszoltam is Effynek:
„ Szia Eff! Ez hihetetlen, pont hozzád, és randira is hívott? Mázlista vagy, ugye tudod?! Azt ajánlom, hogy legyél csinos, de kényelmes legyen a ruhád, az tiszta ciki lenne, ha két lépést nem tudnál benne menni. Ne aggódj, van egy olyan érzésem, hogy a srác is pont annyira izgul, mint te! Sok sikert, majd szólj, hogy milyen volt! Puszi: Emily x ”
~ * ~
- Szia Effy! Remekül festesz!
- Szia Billie! Ugyan, ne hülyéskedj már.
- Nekem bejön a laza stílus! ; )
- Akkor megnyugodtam, egyébként nagyon jól áll neked ez a kockás ing.
- Köszönöm! De indulhatunk? – kérdezte Billie türelmetlenül.
- Persze, de mégis hova?
- Hát én egy olyan helyre gondoltam, ahol kiderül, hogy ki mennyire bátor…
- Kezdek félni… na, ne csigázz már!
- A kíváncsi mindenedet… hova mennénk? A vidámparkba!
Effy hirtelen felnevetett. – De jó! Utoljára hatodikos koromban voltam ott az osztályommal.
- Azóta már felújították, én tavaly voltam.
- Ennyire szereted? – lepődött meg Eff.
- Én a tipikus ’ nagy gyerek ’ vagyok, aki sosem nő fel. :D
- Furcsa, én sem tudom elképzelni, hogy mi lesz velem pár év múlva.
Hát azt hiszem a nagy gyerek dolgot kipipálhattuk, amint beléptünk a vidámparkba, csak futkározó óvodásokat láttunk, de azt hiszem, nem is igazán törődtünk ezzel.
A körhintát választottuk az első állomásnak, összefogtuk a két hintát, egymással szembe fordítottuk, remek volt. Effy gyönyörű barna, hullámos haja csak úgy libbent a szélben. Szép, napos idő volt, kifejezetten meleg, ez is ritka.
Utána vettünk egy vattacukrot, a srác nagyon aranyos volt, mert valamilyen különös okból mi extra nagyot kaptunk. Nem kellett 5 perc se, de mi már benyomtuk az egészet. Mindketten ragadtunk és csupa maszatosak voltunk. Nagyon vicces volt. Miután levakartunk magunkról a rengeteg ragacsot, óriási sikítozásokat hallottunk.
Megfordultunk, és egy csapat lány futott felénk. Elrohantak mellettünk, köztünk, ki hogyan tudott. Effyvel értetlenül néztünk egymásra.
- Ezek megőrültek?
- Hát valami biztos van, menjünk utánuk! – mondta Eff.
Szeretem a kalandokat, és ez jó alkalomnak tűnt. Elég viccesen néztünk ki, ahogy egy nagy sereg lány után rohanunk, hogy kiderítsük, mit is csinálnak. A tömeg megállt, a sikoltozás abbamaradt.
- Gyere, kerüljük ki őket, így semmit sem látunk.
Nagy akadályokba ütközve átpréseltük magunkat a tömegen. Egy asztalt láttunk, és óriási plakátokat, melyen a One Direction logója állt.
- Em mit meg nem adna, hogy itt legyen…
- Tessék? – kérdezte Effy.
- Emily álombandája, és az az 5 srác, akikért mindent megtenne.
- Én is szeretem őket, de nem vagyok egy óriási fan.
Minden lány kezében vagy egy CD vagy pedig egy könyv, vagy éppen mindkettő állt. Ekkor megjelent az 5 srác. A sikoltozás ismét elkezdődött, de amint leültek a fiúk, úgy abbamaradt az is. Eszméletlen gyorsasággal sort formáltak magukból a lányok, átlátható lett a tömeg. Elképesztő volt látni, hogy senki sem tolakodott, mindenki kivárta a sorát. Közelebb férkőztünk a fiúkhoz, ahol kiderült számunkra, hogy miért maradt abba a kiabálás.
A srácot nem csak aláfirkantották a CD-ket és a könyveket, szóba elegyedtem mindegyik rajongóval. Megölelték őket, mintha egy nagy család lennének. Jó volt ezt látni, hogy még vannak olyan sztárok, akik valóban törődnek a rajongóikkal.
Effyvel ezután felültünk az óriáskerékre, nagyon jó volt, de a kígyózó sor végét még a magasból sem láttuk be.
Még felültük pár forgó, villogó masinára. Kezdett beesteledni.
- Eddig egész bátornak tűntél, de mi lesz most?!
- Miért, hova megyünk? – kérdezte Effy.
- Ha azt mondom, hogy szellemvasút…
- Felőlem mehetünk!
Kicsit várnunk kellett a bejáratnál, de nem volt vészes, addig ettünk egy óriási perecet. Hát én nem félek a szellemvasúttól (legalábbis azt hiszem), de a biztonsági őr az elmehetett volna egy bábunak is, olyan rezdüléstelen arccal ácsorgott ott.
Amint beültünk a kis kocsinkba, kattantak a zárak, csörögtek a láncok, a villanyt leoltották és indultunk is. Először csak furcsa nevetéseket hallottunk, néhol még a hangszóró is látszott. Utána zöld és piros szemű valamik ugráltak elénk.
- Billie, itt valami lesz! – suttogta Effy.
- Csak nem parázol?
- Neem, én neem. Dehogy. – mondta Effy dadogva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése