~19. rész

19. rész : )

Este az erkélyen állva csodáltam a csillagokat. Hűvös szellő lágyan simogatta arcomat, annyira szép volt. A csillagokat különösen közelinek éreztem, mintha csak egy karnyújtásnyira lettek volna tőlem. Elmerültem a titokzatos éjben, amikor egy hullócsillagot pillantottam meg. 

~ Ugye akkor most kívánnom kéne?! Azt kívánom, hogy legyen különleges ez a nyaram, és legyen még részem meglepetésekben.

Puha papucsomban betipegtem a szobámba, elterültem a ágyamon, takarómat magamra húztam, és álomba szenderültem. 

Reggel boldogan keltem fel, bár vagy fél órát álltam a szekrényem előtt, így, hogy már nincs munkaruhám, végre emberien nézhetek ki. De attól még híres emberek fordulnak meg ott, jó, nem azt mondom, hogy kisestélyiben és körömcipőben kell majd járkálnom, de azért oda kell figyelnem, hogy mi van rajtam. Szerencsére a takarítás háttérbe szorul, és a kiszolgáláson lesz a hangsúly.

Szívesen megosztottam volna az örömömet valakivel, de Linda néniék ugye elutaztak, Billie elég elfoglalt mostanában, Sarah pedig felszívódott.

Már félúton voltam, amikor eleredt az eső. Turkáltam a táskámban a kis piros esernyőm után kutatva, sikertelenül. Pedig én úgy emlékeztem, hogy betettem, hát mégse. Nagyszerű!

Mire beértem az én kis palotámba, addigra szörnyen néztem ki. Sid csak kuncogott, nevetni nem mert, mert elég mérges fejjel néztem rá. Lifttel felmentem a VI. emeletre, azt hiszem, már nem félek a liftektől, vagyis remélem.  Beköszöntem Natalienek, aki kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Tudom, rémesen nézek ki, az angol időjárás még mindig nem kedvez nekem.

Natalienek még kerekebbre nyíltak a szemei, majd az ázott ruhámra nézett, és biccentett, hogy semmi gond.

- Te miért vagy itt? Nem kaptad meg az értesítést??! – nyögte ki végre.

- Nem, vagyis nem tudom. – rápillantottam a szolgálati telefonom kijelzőjére, 1 új üzenet.

 „ Mai napra szabadnapot kapsz, nem lesz senki fontos bent. ” – Ó, én hülye.

Natalie csak elmosolyodott. – Egy tanács, hozz be magaddal egy plusz felsőt és egy nadrágot. A brit idő kiszámíthatatlan, de jobb a kínos helyzeteket megelőzni.

Hazabattyogtam, és meglepő módon nyitva volt az ajtó. Nagyon megijedtem, a nappaliból halk hangokat hallottam. Remegő lábakkal elcsoszogtam a fotelig, onnan kidugtam a fejemet, fellélegezhettem.

Effy Billie ölében ült, és hogy is mondjam, eléggé el voltak foglalva egymással. Ekkor megcsörrent a telefonom, én szerintem jobban megriadtam, mint ők. Vörös fejjel felálltam a fotel háta mögül, egy gyors bocsit kinyöszörögtem, és felszaladtam.

Ismeretlen szám. Ki a franc hívhat engem ismeretlen számról? Felvettem.

- Sziiiiia! Meddig dolgozol ma?

- Szia! Ja, hogy te vagy… Tudod, az ismeretlen szám. – mondtam.

- Igen, igen, bocsi. Csak így én azt hívok, akit akarok, de a kamu barátok nem tudnak kihasználni.

- Egyébként ma nem dolgozom.

- Az tökéletes. Lenne kedved eljönni velem pár új ruhát venni?

~ Én telefonon beszélgetek Cher Lloyddal, és vásárolni hív. Ó, hogy lehet erre nemet mondani?

- Persze! Mikor indulunk?

- 10-re küldök a The Hits elé egy kocsit neked, fekete kocsi, és van az oldalán egy fehér csillag. Fel fogod ismerni.

- Remek! De ne fáradj értem, elmegyek én ahova mondod, nem kell kocsit küldeni…

- Ellenkezni mersz velem? Megtehetem, és így nekem is biztonságosabb lesz. Pont. :D – vágta rá.

- Ha te mondod. – törődtem bele, majd felfogtam, hogy valóban Cher biztonsága a legfontosabb, nem szeretném, ha szétnyomnák őt a rajongók.

- Akkor ezt meg is beszéltük, na, most sietek, még sok dolgom van. Puszii. 

- Oké, akkor 10-kor. Sziiiaa..

És Cher már ki is nyomta a telefont. Hát ő nem unatkozik egy percet sem, az biztos.

Lementem a nappaliba, Effy és Billie épp TV-t néztek. – Nem gond, ha csatlakozok? – kérdeztem szerényen.

- Dehogy. – mondták, majd kuncogtak.

- Ne haragudjatok rám, nem kukkolni akartam, csak azt hittem, hogy valaki betört hozzánk, az ajtó nyitva volt.

- Ja, így már miden más, bocs, hogy rád ijesztettünk. – magyarázta Billie.

Valami hülye reality show ment, és pont nem érdekelt, hogy ki mit csinál, szóval inkább felmentem. 

Egész gyorsan összeszedtem magam, és elindultam. Egész úton azon agyaltam, hogy mi a fenét csináljak én majd ott, mégiscsak egy idegennel megyek. Haha, idegennel, bár az egész világ tudja, hogy ki ő, nekem megadatik a lehetőség, hogy „csajos programra” menjek vele. Különlegesnek éreztem magam, Chert pedig nagyon közvetlennek találtam, hiszen, aki kettőnk közül inkább idegen, az nem kérdés, hogy én vagyok. Fekete kocsik tömkelege suhant el a bejárat előtt. Ekkor megakadt a szemem kicsinek nem mondható fekete kocsin, lelassított, majd megállt. Nem láttam a csillagot, tehát nem értem jött. Két percig bámultam a kocsit, mire a sofőr biccentett a fejével, hogy szerinte egymásra várunk. Körbejártam a kocsit, hát meglett a csillag, persze, a másik oldalon volt. A sofőr egy fiatal srác volt, jót beszélgettünk, szereti a munkáját, végig őszinte mosoly ült az arcán. Lassított, majd kinyílt az egyik ajtó, és Cher már be is huppant.

-  Ugye mindent elraktam? – kérdezte magától, majd átnézte a bőrönd méretű kézitáskáját.

– Em, tudnod kell, hogy most egy olyan helyre viszlek, ahol, már bocsi, de hétköznapi emberek szökő évente egyszer is csoda, ha megfordulnak. Egyrészt, mert nem éppen egy átlagos fizetéshez illő árak vannak, másrészt, mert nem nagyon szeretjük vásárlás közben a felhajtást, és ezt valamiért tiszteletben tartják az emberek, és inkább a kijáratnál rohanják le az embert. És még egy ok, amiért ide jövök, az árak magassága annak köszönhető, hogy minden ruha egyedi darab, nincs belőle több, ezért nem kell félni, hogy más sztárocska is betoppan, és egy hét múlva arról cikkeznek, hogy kin állt jobban ugyanaz a ruha.

-  Rendben, és ígérem, nem hozok rád szégyent. – mondtam.

-  Hogy te szégyent? Jó vicc, édes. Csak azért szóltam, hogy ne lepődj meg, ha pár ismertebb embert látsz, és esetleg leállok velük beszélgetni. Cody, azt hiszem mindent eltettem, mehetünk. 

Indult a motor, és halk zeneszó hallatszott a rádióból. Jó is volt, hogy ilyen halk volt, mert Cher is énekelt, és így jobban hallottam a hangját.

-  Fázol? – kérdezte.

-  Nem, csak annyira jó vagy, hogy libabőrös lettem a hangod hallatán. – mosolyodtam el.

Cher a kezét nyújtotta, és bíztató mosollyal és további énekléssel ajándékozott meg. 

-  Készen álltok? Perceken belül megérkezünk. – mondta Cody.

-  Naná! Em, ugye segítesz, hogy mi áll majd jól rajtam?

-  Ezer örömmel! – vágtam rá.

Cody kitett minket a bejáratnál, ahol 3 biztonsági őr kísért be minket a körülbelül 2 méteres szakaszon, nagyon furcsa volt. 

Amint beértünk, úgy éreztem magam, mintha egy mesevilágban lennék. Estélyi ruháktól a hétköznapi viseletig minden volt.

-  Gyere, nézzünk körül! – mondta Cher. – Szenvedélyem a vásárlás, egyszerűen imádom a ruhákat. Kevesen tudják, de én magam is szeretek ruhákat csinálni, és ha nincs kedvem eljönni venni vagy varratni egy ruhát, akkor miért ne lehetne egy saját készítésű, egyedi darabom? Sajnos nincs sok ilyenem, annyira el vagyok havazva. Interjúk, koncertek, dedikálások, fotózások, és még sorolhatnám. De szeretem így az életemet, én választottam. Azt nem mondom, hogy néha nem kívánom, hogy legyen normális életem, de akkor pedig még mindig erre az életre vágynék.

-  Meg tudlak érteni, nem lehet könnyű. 

~ Azt hiszem, a vásárlás és a ruhakészítés egyfajta kikapcsolódás Chernek, a sok felhajtás, ha nem vezetné le a feszültséget, egy idő után bedilizne.

~*~

- És ez hogyan áll rajtam?

- Cher! :o Ez a felső marha jól néz ki, minta neked találták volna ki!

Válogattunk egy darabig, amikor Cher hangosan kiáltani kezdett 2 nő felé.

- Sziasztooook! – kiabálta, majd a 2 nő felé szaladt az óriási sarkú cipőjében.

- Szia, de jó, hogy végre látlak.

Bátortalanul álltam a ruhák mellet, mégis minek menjek oda?!

- Em, gyere ide, bemutatlak 2 fantasztikus embernek.

Odasétáltam, és közben koncentráltam, hogy ne essek el a saját lábamnak, hála az égnek, nem magas sarkúban voltam, mert már 2 lépés után kitörtem volta a nyakamat.

- Szóval, ő itt Emily!

- Sssziasztok, nyújtottam a remegő kezemet.

- Szerintem nekünk nem kell bemutatkoznunk. – mosolyodott el Katy B és Jessie J-re kacsintott.

- Nem, szerintem sem kell. – nevettem fel.

- És mi járatban erre? – kérdezte Jessie.

- Em segít ruhákat választani nekem, tudod, alig van valamim, amit felvehetnék.

- Szerintem minden lány küszködik hasonló problémákkal, de a szekrénye dugig van ruhákkal.:D – mondta Katy.

Azt hittem, hogy mentem összeesek. Kicsit beszélgettünk a csajokkal, és megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk valahova. Cherrel nézelődtünk még egy picit, majd fura lett a tekintete, de ez hamar elszállt, és csillogó szemekkel nézett rám.

- Em, van egy ötletem. – majd kuncogva a fülembe suttogott.

- Nagyszerű ötlet, benne vagyok. – kuncogtam.