2. rész : )
Még kb. 2o perc és landol a gép. Már alig várom. Sose voltam még Angliában, és most ott leszek EGÉSZ NYÁRON! Az mellékes, hogy dolgozni fogok. Bár őszintén, még fogalmam sincs, hogy mit és hogy hol. Ben bácsi mondta, hogy keres nekem valami diákmunkát. Remélem sikerül intéznie valamit, most nem jönne rosszul egy kis zsebpénz…
Aztaaaa. Az a Big Ben, és az pedig a London Eye. Ide muszáj felülnöm Billievel. Bár 100%, hogy már annyiszor ült rajta, hogy már unja. Ami a legjobb, hogy London belvárosában laknak. Azt mondták, hogy forgalmas egy hely, de én ezt egy cseppet sem bánom, sőt örülök neki, imádom a nyüzsgést! : )
~*~
Leszálltam a gépről. Nem láttam senki ismerős arcot. Hirtelen kicsit megijedtem. Lehet, hogy elfelejtettek engem? Aztán a tömegben elkezdett integetni egy fiatal, kb. 2o éves srác. Te jó ég, ez Billie. Rohanni tudtam volna, de rájöttem, hogy a bőröndöm nem tud repülni utánam…
- El se hiszem, hogy itt vagy, úgy örülök neked! – mondta Billie.
- Azt hiszem, ezzel én is így vagyok. - majd megöleltem Billie-t.
- Megváltoztál. Ne értsd félre, pozitív irányba. Em te ragyogsz! Le tudod vakarni a pasikat magadról? Segítek, ha kell! ; )
- Nagyon vicces, látom a humorérzékedet is apudtól örökölted…
- Most mi van? Nem mondtam semmi rosszat. De ez lényegtelen. Mesélj már valamit! Ezer éve nem láttuk egymást. Na jó, mégsem. Ha jól számolom 3 éve láttuk egymást utoljára.
- Nincsen semmi. De merre van Linda néni és Ben bácsi?
- Nem tudtak jönni. Dolgoznak. Este már otthon lesznek.
- Akkor jól értem, hogy taxival megyünk? : s
- Nem. Dehogyis. Apa odaadta a kocsit..
- Ugye nem gondolod, hogy jogsi nélkül fogsz vezetni? : o
- Befejezhetem? Szóval. Apa odaadta a kocsiját. És drága Em, képzeld van jogsim.
- Tényleg? És én erről miért nem tudtam?
- Hát mindent én se tudhatok… - válaszolt Billie gúnyosan.
Beültünk a kocsiba. Nagyot sóhajtottam.
- Minden rendben van? – kérdezte Billie.
- Persze. Csak olyan hihetetlen, hogy itt vagyok.
- Hidd el, hamar megszokod! ; ) Ha már itt tartunk, gondolom elég fáradt vagy, meg minden, de otthon csak egy szendvicset tudok összedobni. Szóval, elvihetlek valahova ebédelni?
Tényleg nagyon fáradt voltam, de nem akartam Billie-t megbántani, szóval igent mondtam.
- Egész jól vezetsz. – mondtam megtörve a csendet.
- Kösz. – látszott Billie-n, hogy elvörösödik.
Hirtelen én is kezdtem vörösödni. Minden olyan furcsa. 3 év telt el, és olyan mintha nem is Billie ülne mellettem. Eddig olyan átlagos srác kinézete volt. Most sokat nőtt, a szemei ragyognak, pici borostája is van. A stílusa változott a legtöbbet. Eddig nem is érdekelte, hogy mi van rajta, most meg mintha egy férfi divatlapból lépett volna elő. Laza, de mégis elegáns.
~*~
- Köszönöm szépen, nagyon finom volt! – mondtam
- Igazán nincs mit. Egészségedre! Örülök, hogy ízlett.
- Ne haragudj Billie. Van még valami program, tudod elég..
- Tudom, fáradt vagy – vágott közbe Billie. – Máris megyünk haza és lepihenhetsz!
- Köszönöm!
Lehet, hogy minden csoda 3 napig tart, de most az egyszer remélem nem. Nagyon jól kijövök Billievel. Eddig se voltunk rosszban, csak nagyon hamar össze tudtunk veszni. Most minden más. Mintha ’felnőttünk volna’ egymáshoz.
Beültünk a kocsiba.
- Nem gond, ha bekapcsolom a rádiót? – kérdezte Billie.
- Nem, csak nyugodtan! – feleltem.
Billie bekapcsolta a rádiót. Ismerős szám ment.
- Tütüütürürürüüüü – dúdoltam.
- Hát te emlékszel még erre a számra? – lepődött meg Billie.
Most, hogy így mondta Billie, eszembe jutott minden.
- Hát persze. Hogyan is felejthetném el ezt a számot? Elfelejteni azt, amikor habverőt használtunk mikrofonnak, és úgy ráztuk magunkat, mint 2 idióta? Lehetetlen.
Ez után már nem is éreztem magam fáradtnak. Amíg haza nem értünk, gyerekkori történeteinket elevenítettünk fel. Még most is ugyanúgy tudtunk rajtunk nevetni, mint 1o éve.
- Billie, lehet egy kérésem?
- Persze, ki vele.
- Elviszel egyik nap a London Eye-hoz?
- És fel is ülünk rá, vagy csak nézni szeretnéd? : D
- Vicces vagy… Hát persze, hogy fel szeretnék ülni rá!
- Holnap van egy kis dolgom, de szombaton ráérek. Neked az jó?
- Hogy nekem? Elvben szabad vagyok, ha nincs valami munka még akkor…
- Apa mondta, hogy még nem talált, de rajta van az ügyön, ne aggódj!
- Köszönöm, olyan kedvesek vagytok velem!
- Ne viccelj már, az unokatesóm vagy. És így is olyan keveset látunk…
- Hát könnyen elképzelhető, hogy majd várjátok a szeptembert…
- Én nem hinném, de te tudod..
- És mi a terved holnapra? Csak nem egy lány van a dologban?
- Most pedig te nem vagy vicces… És nem. Csak az egyik barátom költözik. Segítek egy kicsit.
- Milyen rendes tőled! : )
- Ő is bármikor megtenne értem bármit, ez semmiség! ; )
~*~
- Anyáék üdvözölnek! – mondtam Billie-nek.
- Én is őket. Várj, te honnan tudtad a nethez a jelszót?
- Egy kis cetlire volt írva, az íróasztalra volt rakva.
- Akkor jó. Nehogy ám magyar mobilnetet használj, mert akkor anyud teljes fizetése csak a számlára megy el…
- Rendes tőled, hogy így aggódsz! : )
- Csak a megszokás... - vörösödött el ismét Billie.
~*~
Kattant a zár. Már hallottam is Ben bácsi hangját.
- Hol van az én kedvenc unokahúgom?
- Itt vagyok.
- Hű, de megváltoztál. Látom, szépségből neked sincs hiányod.
Éreztem, hogy megint elvörösödök.
- Szia! Hogy utaztál? – váltott témát gyorsan Linda néni.
- Jól, köszönöm.
- Biztos már nagyon éhes vagy, mindjárt összeütök neked valamit…
- Nem szükséges, köszönöm. Nem vagyok éhes…
- Semmi gond, akkor pihenj egy kicsit, biztos hosszú napod volt!
- Úgy lesz!
Fel is mentem a szobámba, majd kinyitottam a bőröndömet. Gyorsan elszaladtam fürödni, majd lefeküdtem az ágyba. A táskámért nyúltam, kivettem belőle a kis dobozt amit Sarah-tól kaptam. Óvatosan kinyitottam. Egy nyaklánc és egy kis papír volt benne. Ez a nyakláncot néztem ki magamnak még vagy fél éve. És Sarah megjegyezte. Nem hiába, Sarah olyan figyelmes. Nagyon szeretem őt. A kis papíron egy üzenet volt. Ez állt rajta: „Reméljük, hogy jól utaztál. Nem sokára találkozunk. A nyaklánc… Ha bármikor valami rossz dolog érne, sajnos mi nem leszünk ott, hogy átöleljünk. De a nyaklánc rajtad lesz, és az már majdnem olyan. Már most hiányzol. Szeretettel: Lucy és Sarah” Egy apró könnycsepp folyt le az arcomon. De legbelül a büszkeség árasztotta el a testem. Igen, büszkém mondhatom: Ők az én barátnőim! Ezután nem sokat kellett várni, és máris mély álomba merültem…
Leszálltam a gépről. Nem láttam senki ismerős arcot. Hirtelen kicsit megijedtem. Lehet, hogy elfelejtettek engem? Aztán a tömegben elkezdett integetni egy fiatal, kb. 2o éves srác. Te jó ég, ez Billie. Rohanni tudtam volna, de rájöttem, hogy a bőröndöm nem tud repülni utánam…
- El se hiszem, hogy itt vagy, úgy örülök neked! – mondta Billie.
- Azt hiszem, ezzel én is így vagyok. - majd megöleltem Billie-t.
- Megváltoztál. Ne értsd félre, pozitív irányba. Em te ragyogsz! Le tudod vakarni a pasikat magadról? Segítek, ha kell! ; )
- Nagyon vicces, látom a humorérzékedet is apudtól örökölted…
- Most mi van? Nem mondtam semmi rosszat. De ez lényegtelen. Mesélj már valamit! Ezer éve nem láttuk egymást. Na jó, mégsem. Ha jól számolom 3 éve láttuk egymást utoljára.
- Nincsen semmi. De merre van Linda néni és Ben bácsi?
- Nem tudtak jönni. Dolgoznak. Este már otthon lesznek.
- Akkor jól értem, hogy taxival megyünk? : s
- Nem. Dehogyis. Apa odaadta a kocsit..
- Ugye nem gondolod, hogy jogsi nélkül fogsz vezetni? : o
- Befejezhetem? Szóval. Apa odaadta a kocsiját. És drága Em, képzeld van jogsim.
- Tényleg? És én erről miért nem tudtam?
- Hát mindent én se tudhatok… - válaszolt Billie gúnyosan.
Beültünk a kocsiba. Nagyot sóhajtottam.
- Minden rendben van? – kérdezte Billie.
- Persze. Csak olyan hihetetlen, hogy itt vagyok.
- Hidd el, hamar megszokod! ; ) Ha már itt tartunk, gondolom elég fáradt vagy, meg minden, de otthon csak egy szendvicset tudok összedobni. Szóval, elvihetlek valahova ebédelni?
Tényleg nagyon fáradt voltam, de nem akartam Billie-t megbántani, szóval igent mondtam.
- Egész jól vezetsz. – mondtam megtörve a csendet.
- Kösz. – látszott Billie-n, hogy elvörösödik.
Hirtelen én is kezdtem vörösödni. Minden olyan furcsa. 3 év telt el, és olyan mintha nem is Billie ülne mellettem. Eddig olyan átlagos srác kinézete volt. Most sokat nőtt, a szemei ragyognak, pici borostája is van. A stílusa változott a legtöbbet. Eddig nem is érdekelte, hogy mi van rajta, most meg mintha egy férfi divatlapból lépett volna elő. Laza, de mégis elegáns.
~*~
- Köszönöm szépen, nagyon finom volt! – mondtam
- Igazán nincs mit. Egészségedre! Örülök, hogy ízlett.
- Ne haragudj Billie. Van még valami program, tudod elég..
- Tudom, fáradt vagy – vágott közbe Billie. – Máris megyünk haza és lepihenhetsz!
- Köszönöm!
Lehet, hogy minden csoda 3 napig tart, de most az egyszer remélem nem. Nagyon jól kijövök Billievel. Eddig se voltunk rosszban, csak nagyon hamar össze tudtunk veszni. Most minden más. Mintha ’felnőttünk volna’ egymáshoz.
Beültünk a kocsiba.
- Nem gond, ha bekapcsolom a rádiót? – kérdezte Billie.
- Nem, csak nyugodtan! – feleltem.
Billie bekapcsolta a rádiót. Ismerős szám ment.
- Tütüütürürürüüüü – dúdoltam.
- Hát te emlékszel még erre a számra? – lepődött meg Billie.
Most, hogy így mondta Billie, eszembe jutott minden.
- Hát persze. Hogyan is felejthetném el ezt a számot? Elfelejteni azt, amikor habverőt használtunk mikrofonnak, és úgy ráztuk magunkat, mint 2 idióta? Lehetetlen.
Ez után már nem is éreztem magam fáradtnak. Amíg haza nem értünk, gyerekkori történeteinket elevenítettünk fel. Még most is ugyanúgy tudtunk rajtunk nevetni, mint 1o éve.
- Billie, lehet egy kérésem?
- Persze, ki vele.
- Elviszel egyik nap a London Eye-hoz?
- És fel is ülünk rá, vagy csak nézni szeretnéd? : D
- Vicces vagy… Hát persze, hogy fel szeretnék ülni rá!
- Holnap van egy kis dolgom, de szombaton ráérek. Neked az jó?
- Hogy nekem? Elvben szabad vagyok, ha nincs valami munka még akkor…
- Apa mondta, hogy még nem talált, de rajta van az ügyön, ne aggódj!
- Köszönöm, olyan kedvesek vagytok velem!
- Ne viccelj már, az unokatesóm vagy. És így is olyan keveset látunk…
- Hát könnyen elképzelhető, hogy majd várjátok a szeptembert…
- Én nem hinném, de te tudod..
- És mi a terved holnapra? Csak nem egy lány van a dologban?
- Most pedig te nem vagy vicces… És nem. Csak az egyik barátom költözik. Segítek egy kicsit.
- Milyen rendes tőled! : )
- Ő is bármikor megtenne értem bármit, ez semmiség! ; )
~*~
- Anyáék üdvözölnek! – mondtam Billie-nek.
- Én is őket. Várj, te honnan tudtad a nethez a jelszót?
- Egy kis cetlire volt írva, az íróasztalra volt rakva.
- Akkor jó. Nehogy ám magyar mobilnetet használj, mert akkor anyud teljes fizetése csak a számlára megy el…
- Rendes tőled, hogy így aggódsz! : )
- Csak a megszokás... - vörösödött el ismét Billie.
~*~
Fel is mentem a szobámba, majd kinyitottam a bőröndömet. Gyorsan elszaladtam fürödni, majd lefeküdtem az ágyba. A táskámért nyúltam, kivettem belőle a kis dobozt amit Sarah-tól kaptam. Óvatosan kinyitottam. Egy nyaklánc és egy kis papír volt benne. Ez a nyakláncot néztem ki magamnak még vagy fél éve. És Sarah megjegyezte. Nem hiába, Sarah olyan figyelmes. Nagyon szeretem őt. A kis papíron egy üzenet volt. Ez állt rajta: „Reméljük, hogy jól utaztál. Nem sokára találkozunk. A nyaklánc… Ha bármikor valami rossz dolog érne, sajnos mi nem leszünk ott, hogy átöleljünk. De a nyaklánc rajtad lesz, és az már majdnem olyan. Már most hiányzol. Szeretettel: Lucy és Sarah” Egy apró könnycsepp folyt le az arcomon. De legbelül a büszkeség árasztotta el a testem. Igen, büszkém mondhatom: Ők az én barátnőim! Ezután nem sokat kellett várni, és máris mély álomba merültem…
Kattant a zár. Már hallottam is Ben bácsi hangját.
- Hol van az én kedvenc unokahúgom?
- Itt vagyok.
- Hű, de megváltoztál. Látom, szépségből neked sincs hiányod.
Éreztem, hogy megint elvörösödök.
- Szia! Hogy utaztál? – váltott témát gyorsan Linda néni.
- Jól, köszönöm.
- Biztos már nagyon éhes vagy, mindjárt összeütök neked valamit…
- Nem szükséges, köszönöm. Nem vagyok éhes…
- Semmi gond, akkor pihenj egy kicsit, biztos hosszú napod volt!
- Úgy lesz!
Fel is mentem a szobámba, majd kinyitottam a bőröndömet. Gyorsan elszaladtam fürödni, majd lefeküdtem az ágyba. A táskámért nyúltam, kivettem belőle a kis dobozt amit Sarah-tól kaptam. Óvatosan kinyitottam. Egy nyaklánc és egy kis papír volt benne. Ez a nyakláncot néztem ki magamnak még vagy fél éve. És Sarah megjegyezte. Nem hiába, Sarah olyan figyelmes. Nagyon szeretem őt. A kis papíron egy üzenet volt. Ez állt rajta: „Reméljük, hogy jól utaztál. Nem sokára találkozunk. A nyaklánc… Ha bármikor valami rossz dolog érne, sajnos mi nem leszünk ott, hogy átöleljünk. De a nyaklánc rajtad lesz, és az már majdnem olyan. Már most hiányzol. Szeretettel: Lucy és Sarah” Egy apró könnycsepp folyt le az arcomon. De legbelül a büszkeség árasztotta el a testem. Igen, büszkém mondhatom: Ők az én barátnőim! Ezután nem sokat kellett várni, és máris mély álomba merültem…
Hamar a kövit! :)
VálaszTörlésOké:)
VálaszTörlésMár írom is!