~ Beszélgetés az 1D egyik tagjával Niallal és Cherrel:)

Örültem, hogy később kell mennem dolgozni, mert így Billievel ki tudtam kísérni Linda néniéket a reptérre. Jó volt így látni őket, úgy viselkedtek, mint két fülig szerelmes tinédzser. Megígértettem velük, hogy csináljanak sok képet.

Billie bevitt a munkahelyemre, ahol Sid szólt, hogy Mr. Lentz telefonált, hogy dugóba keveredett, és ezért 20 percet késik, addig azt csinálok, amit szeretnék. Gondoltam lemegyek, jól megnézem magamnak azt a folyosót, ahol eddig dolgoztam, mert lehet, hogy többször nem lesz rá lehetőségem. Felkapcsoltam a lámpákat, bár teljesen fölösleges volt, hiszen a szemeimet lehunytam, és már épp’ kezdtem volna a kis monológomat, hogy lényegében itt kezdődött minden. Anglia fenekestül felforgatta az életemet, és én egy kis poros helyen dolgoztam, és ki nem nézné az ember, hogy egy óriási rádiótársaságnak is vannak ilyen eldugott helyei. Hirtelen motoszkálást hallottam a folyosó végéről, ekkor kinyitottam a szememet, és próbáltam visszakerülni a valódi életbe, ahelyett, hogy a saját életem történéseit firtatom. Egy szőke guggoló srácot pillantottam meg a falnak támaszkodva.

- Hé! Ez még mindig az én búvóhelyem! – mondta, és ezzel a lendülettel le is kapcsolta a lámpát. – De ha van kajád, akkor maradhatsz!

Kicsit furcsálltam ezt a viselkedést, úgy viselkedett a szőke ’gombóc’ , mintha felsőbbrendű lenne nálam, és ha megzavarnám az ő relaxálását. Nem akartam bunkó lenni, ezért elővettem a legkedvesebb arcomat.

- Szia, Emily vagyok! Hát, van egy sonkás szendvicsem, kéred? 

- Persze! – mondta határozottan, és már fel is kapcsolta a lámpát. Ekkor vettem észre, hogy én egész végig Niall Horannel beszélgettem, és épp a szendvicsemet készül megenni. 

Odaadtam neki a szendvicset, és én pedig leültem mellé a földre, és szürcsölni kezdtem a narancslevemet. Nagyon aranyos fiúnak tűnt, nem mintha eddig nem, de azért a monitoron keresztül teljesen már embert látunk, és valójában olyanná formáljuk az embereket, amilyenre szeretnénk. Elmesélte, hogy néha már kezd elege lenni a sok nyüzsgésből. Ettől még imádja a mostani életét, semmiért sem cserélné el, imádja a rajongóikat, de megjegyezte, hogy zavaró tud lenni a sok sikítozás, és fura, hogy istenítik őt, és mindenki ölelgetni akarja őket.

Teljesen megnyílt előttem, pedig én valóban egy idegen voltam. Lehet, hogy azért, mert én más voltam, mint a többiek. Persze, belül úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, de a beszélgetés közben, hát szinte megfeledkeztem arról a tényről, hogy egy óriási sztárral, és nagyszerű énekessel cseverészek a földön ülve.

Aztán mindkettőnknek mennie kellett, nekem lassan letelt a 20 percem, és Niall sem bujkálhat órákig. Elköszöntünk egymástól, és Niall Horan ÖNSZÁNTÁBÓL megölelt.

- Köszönöm, hogy meghallgattál, remélem, még látjuk egymást! Viszlát Emily! – mondta, majd felpattant a földről, és elviharzott.

Elment, és reméli, hogy viszont lát majd engem. Megölelt. Ez több, mint amiről álmodni is mertem. Megbízott bennem, és a legmélyebb érzéseiről beszélt nekem. Különlegesnek éreztem magam, mert nem hinném, hogy sok hétköznapi emberrel megesik az ilyen. 

Felmentem a II. emeletre, és ott várakoztam Mr. Lentzre. Öt percen belül, csurom vizesen meg is érkezett. Lassan kezdem megszokni, hogy egy futó zápor itt mindennapos.

- Szerbusz Emily! Ígérem, hogy gyors leszek. Kiemelkedő munkát nyújtottál, ennyi lelkesedést talán még senkiben nem láttam, ezért döntöttem úgy, hogy te leszel az alkalmas ember egy megüresedett állásra. A feladat hasonló lesz, de mégsem ugyanaz. Stúdiókat kell takarítanod, amik korántsem néznek ki olyan rémesen, mint a lenti poros dobozok, illetve nem egy híresség fog nálunk megfordulni, velük előírás, hogy illedelmesen, udvariasan kell bánnod, attól függetlenül, hogy ő milyen veled. És őket is ki kell szolgálnod, ha kérnének egy kávét, vagy valami hasonlót. 

- Én ezt el sem hiszem, nagyon köszönöm! Nem fogok csalódást okozni!

- Ó, majdnem elfelejtettem. Hagyjuk ezt a nevetséges fehér munkaruhát, minden nap legyél csinos, de ne kiskosztümben legyél. – ezzel egy gyönyörű fehér felsőt és egy farmert nyomott a kezembe. – Ez amolyan cég ajándéka, remélem, tetszik.

- Igen, nagyon. – nem találtam a szavakat, minden olyan hihetetlen volt.

Ez volt aztán meglepetés a javából. Felvettem az új ruhámat, és lazán befontam a hajamat. A VI. emeleten kell majd lennem. A legfelső szint. Gyönyörű. Először a legalsó szinten dolgozok, majd hirtelen a palota tetején leszek, ezt nevezem én változásnak. Illetve csak majdnem a legfelső szint, mert még ott van a tetőkert. A kilátás bámulatos volt.

Mr. Lentz küldetett nekem egy levelet, melyben az volt, hogy eddig túl sokat dolgoztam, és most ne lepődjek meg, ha szinte semmi dolgom nem lesz, a lényeg az, hogy a vendégek jól érezzék magukat, és én pedig ismerkedjek, és élvezzem, amit csinálok. Eddig a dobozokon kívül nem volt senki beszélgetőpartnerem, és reméli, hogy ezzel kárpótol.

Mr. Lentznél jobb főnököt nem is kívánhatna senki. Megértő, és még ő lesi, hogy neked mi lenne jó.

Egy kedves kis hölgy kiszólt nekem az irodából, hogy előreláthatólag kettőig nem lesz dolgom, addig akár el is mehetek. Kaptam egy céges telefont, azon értesítenek, ha mennem kéne. Lementem a földszintre, és Sidet szórakoztattam. Nagyon jókat nevettünk.

Hamar eljött a 2 óra, én már fent voltam, és izgatottan vártam, hogy ki lesz a mai sztárvendég. A kedves kis hölgy, akinek egyébként Natalie a neve tájékoztatott, hogy az interjú csak 3-kor kezdődik, de előtte már bent szoktak lófrálni a hírességek. Natalie azt is mondta, hogy bent lehetek az összes interjún, élő adáson. Nagyon örültem ennek, mert eszembe jutott, hogy otthon milyen örömmel hallgattam ezeket az interjúkat, és hogy az interjúk végén énekeltek is az adott személyek. Most láthatom is őket, fantasztikus. (:

Kettő óra tizenöt perckor egy elbűvölő lány tipegett ki a liftből. Beragyogta az egész emeletet. Leült a kanapéra, én pedig ott termettem mellette, kérdezve, hogy mit kér.

- Egy cappucinót kérek, köszi. Meg valami keksz jó lenne mellé, de csak ha nem gond. – mondta lágy hangon.

- Persze, máris hozom. – majd amint meghoztam, megkért, hogy üljek le mellé, nem szeretne még fél órát egyedül lenni.

Az ájulás kerülgetett. Találkoztam Niall Horannel, aki meg is ölelt, most pedig Cher Lloyd kért meg, hogy beszélgessek vele. Imádom, hogy ennyire közvetlenek itt az emberek.

Igazi vagány csaj valójában. Tíz perc elteltével úgy beszélgettünk, mintha ovis korunk óta legjobb barátnők lennénk. Nagyon jó kedvünkben voltunk, és mikor már minden témát kiveséztünk, Chernek támadt egy ötlete. Táncoljuk. Én és a bot lábam.

- Nem, az kizárt, hogy én táncolok. – bár a vendégért mindent, de azért szándékosan nem járatnám le magam.

- Gyere már, ne parázz, tök vicces lesz! – bíztatott Cher.

Meghúzott a kanapéról, és riszálni kezdte. – Kicsit lazábban, engedd át magad a zenének. – Egészen belejöttem, sőt, még élveztem is. Cherrel éppen ráztuk a hátsó felünket, amikor egy férfit pillantottunk meg magunk előtt. Hát nem kell részleteznem, hogy mennyire nézett minket hülyének… 

Cherrel egyszerre dőltünk rá a kanapéra, és hangos nevetésben törtünk ki. Az interjú nagyszerűen sikerült, és Chert hallani élőben káprázatos volt. Mielőtt elmentem volna, elkérte a számomat.

- Hát, nem vagy semmi, te csaj! Na majd hívlak, aztán rázzuk megint, bébi! – mondta, és nevetve beszállt a liftbe.

Lejárt a munkaidőm, és boldogan hazafelé vettem az irányt. A fejemben a meglepett férfi arca volt, ezért hangosan felnevettem az utcán. Hát ha az az egy férfi furcsálló szempárja nekem nem volt elég, akkor most kaptam még bőven belőlük. 

Holnap egy újabb izgalmas nap kezdődik, ki tudja kivel fogok találkozni. : ))