~Az első nap..

13. rész : )

Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi lenne helyes, jó, nekem megfelelő, tökéletes. Rájöttem, hogy a tökéleteset kereshetem, de olyat nem fogok találni, főleg nem 16 évesen. Amennyi pénzt ajánlanak az bőven felülmúlta azt az összeget, amiben reménykedtem.

Lementem a lépcsőn, megkerestem Ben bácsit, leültünk az asztalhoz.

- Ben bácsi, nagyon sokat törtem a fejemet, de azt hiszem, elvállalom a munkát! 

- Hát ez nagyszerű, annyira nem könnyű meló, de ha rendesen dolgozol, akkor előléptetés és több fizetés ugyanúgy érvényes. – avatott be a részletekbe.

- Jól hangzik!

- Kösz, hogy szóltál! Máris intézkedek.

Negyed óra sem telt el, de Ben bácsi már szólt is, hogy enyém a munka és hogy én ne vigyek semmit, munkaruhát és minden egyéb dolgot ők adnak.

Ez első hallásra furán hangzott, de aztán rájöttem, hogy nem otthon vagyok, náluk ez természetes.

Tűkön ültem a hétvégén, alig bírtam lenyugtatni. Valóban gyerekes lehettem, hiszen a 2 nap alatt vagy 5x kitakarítottam az egész házat. Beszéltem anyáékkal is, azt hitték, hogy beteg vagyok, majd elmagyaráztam, hogy nincs semmi bajom, és akkor mondták, hogy tartsam meg ezt a jó szokásomat otthonra is, mert ott is nyugodtan takaríthatok, ha unatkoznék.

Billiet alig láttam a hétvégén, állandóan Effynél, vagy éppen edzésen volt. Jó látni, hogy szerelmes, mert olyan boldogan jön haza, és látszik rajta, hogy a felhők felett jár 30 centivel. : D

Vasárnap volt, nem bírtam magammal, elmentem a legújabb edzőterembe egy fitness órára. Nagyon jó volt, leküzdöttem a bennem felgyülemlő stresszt, és kalóriát is égettem, és még jól is éreztem magam. Elhatároztam, hogy minden héten le fogok járni edzeni, nagyon jólesett. 

Mire hazaértem már kész volt a vacsora, valahogy nem voltam éhes.

- Szia Em! Gyere, pont most készültünk vacsorázni, a kedvencedet főztem!

~ Nem akartam Linda nénit megbántani, ezért nagy nehezen lenyomtam a falatokat a torkomon.

Majd vettem egy forró fürdőt, és tudtam, hogy korán kell lefeküdnöm, hiszem másnap már számomra nincs nyári szünet, vár a munka. De nem bántam, erre vártam évek óta.

Billie várt a szobámban, az ágyam szélén ült.

- Szia, remélem nem zavarok! – mondta.

~ Szerencsém volt, hogy a fürdőben meggondoltam magam és nem egy szál törölközőben jöttem be a szobámba, hanem lustaságom ellenére már a fürdőben felvettem a pólómat és a shortomat.

- Nem, te sose.

- Csak azért jöttem be, hogy sok sikert kívánjak holnapra! Tudom, alig láttál a hétvégén, ne haragudj rám.

Nem is engedtem, hogy befejezze a mondanivalóját, miért ne lehetne a barátnőjével?! Néha úgy érzem, mintha nem csak az unokabátyám lenne, és állandóan védeni akarna, vigyázni rám.

- Billie, ne hülyéskedj! Majd ha nekem is lesz barátom, akkor te se látsz engem itthon sokat! ; )

Kaptam még pár tanácsot, aztán Billie magamra hagyott. Aludni szerettem volna, de a fránya kis pillangók ott motoszkáltak a hasamban.

~ Mindig ez van, új hely, új dolog, vizsga, bármi ilyesmi, ilyenkor sosem tudok aludni. De rájöttem, hogy másnap nem akkor kelek, amikor kedvem tartja, és nem akkor alszok vissza, amikor szeretnék, ezért megpróbáltam elaludni.

Hétfő reggel, 6:30   :

Csörgött az órám.

~ Mi? Nem! Ez kizárt, az előbb feküdtem le.

Álmos szemekkel kiosontam a fürdőbe, megmosakodtam, ekkor már kezdtem tisztábban látni. Rózsaszín papucsomban lecsoszogtam a konyhába. Valaki ült az asztalnál, kissé megtorpantam.

- Gyere, ülj ide mellém.

~ Á, ez csak Ben bácsi.

Odavánszorogtam, majd lehuppantam a hozzám legközelebb eső székre.

Ben bácsi egy csésze tejeskávét nyújtott felém. – Ez majd segít, én se lennék kávé nélkül ilyen éber! – mondta, majd nagyot kortyoltam a kávéból.

- 7:15-kor legyél itt, tudod, fél 8-tól munkába állsz! : )

- Persze, itt leszek! 

Felmentem a szobámba, kinyitottam a szekrényemet, és kivettem azt, ami legfelül volt. Elvégeztem a maradék reggeli teendőmet, majd lementem a konyhába.

- Készen állsz? – kérdezte Ben bácsi.

- Azt hiszem, hogy igen!

- Akkor mehetünk.

Az út alatt folyton olyan érzésem volt, hogy jártam már ott valamikor. Egész hamar megérkeztünk, kiszálltunk a kocsiból, megláttam az ismerős nagy lila betűket, majd elhessegettem a gondolatot…

Ben bácsi elindult a varázslatos kapuk irányába.

- Ugye nem gondoltad meg magad? – nézett rám.

- Én ott fogok dolgozni? – mutattam a The Hits Radio épületére.

- Igen, miért Billie ezt sem említette?

- Nem, valószínűleg ez is kiment a fejéből.

- Most akkor mehetünk, vagy hiába hoztalak el ide?

- Ben bácsi, ez a kedvenc rádióm székháza… - a mondatot nem tudtam befejezni, mert óriási sikításban és ugrálásban törtem ki.

- Ezek szerint örülsz neki, csak szedd össze magad, valahogy át is kéne lépnünk a küszöböt.

- Persze. – vettem néhány mély levegőt, és el is feledkeztem arról, hogy takarító leszek.

Beléptünk, és minden olyan üresnek tűnt, amikor először voltam itt, akkor jóformán semmit sem láttam a tömegtől.

Egy irodába mentünk be, ahol elintéztük a papírmunkákat, hát, hogy őszinte legyek nem kevés lapot kellett kitölteni.

Utána Ben bácsi bemutatott a főnökömnek, aki az ő legjobb barátja.

- Szerbusz, Mr. Lentz vagyok! Ne légy úgy megszeppenve, nem eszek tinédzsereket.

- Jó napot kívánok Mr. Lentz! Engem Emília Stannek hívnak. – makogtam.

- Rendben Emília, ugye így írjuk a nevedet a névtáblára? – kérdezte Mr. Lentz.

- Ha lehetne egy kérésem, az Emilyt sokkal jobban szeretem.

- Szóval akkor Emilyt írunk. Egyébként meg tudlak érteni, az én nevem is Daniel, és azt nem szeretem, minden barátom Dannek hív.

- Ezt örömmel hallom, köszönöm, hogy megért.

- Látod Emily, már most van egy közös dolog bennünk.

Mr. Lentz nagyon kedvesnek és barátságosnak tűnt.

- Azt hiszem, én most megyek, sziasztok! – köszönt el Ben bácsi.

- Szerbusz! – mondta Mr. Lentz.

- Szia, köszönök mindent! – majd megöleltem.

- Mikor végeztél, csak csörgesd meg Lindát, szeretne eljönni érted! – mondta Ben bácsi.

- Rendben!

- Dan, még egyszer kösz mindent! – pillantott vissza Ben bácsi, majd kilépett az ajtón.

Mr. Lentzel lementünk a -1 szintre a lifttel. Egy raktárhelységbe vezetett. Elmagyarázta, hogy mindegy, hogy ki milyen beosztásban van, heti minősítést kap, és ha nem megfelelő az értékelés a vezetőség számára, akkor kénytelenek más embert keresni.

Egy kis szobára mutatott. – Kezdésnek ez neked tökéletes lesz! Söprés, porolgatás, felmosás. Ha végeztél, akkor keress meg engem! – mondta óriási mosollyal, majd a takarítószerek felé mutatott.

Beléptem a szobába, ami valóban pici volt, de mégis tele volt állványokkal, amiken nagy, barna, poros dobozok álltak. Hát nem éppen így képzeltem el ezt a helyet, ekkor hirtelen recsegni kezdett valami. Nem tudtam, hogy mi az. Kimentem a folyosóra, és észleltem, hogy a hangszóró az. Mr. Lentz hangjára lettem figyelmes.

- A mai napon egy új dolgozót köszönthetünk, ő az új takarítónőnk, Emily. Remélem, jól érzi majd itt magát, kérlek, hogy erről ti is gondoskodjatok. Mr. Lentz voltam, szép napot, most pedig a megszokott ’élő közvetítést ’ hallhatjátok Anglia leghallgatottabb rádiójából. 

~ Csak álltam és bámultam, nem is ismerem a többieket, de ők már engem igen. 

Majd miután a zene elterelte a gondolataimat, koncentrálhattam a munkámra.

Alaposnak kell lennem, nem szabad elszúrnom, és Mr. Lentz szavai csengettek a fülemben a minősítésről…