~20.rész

20. rész : )

Sziasztok! :) 
Remélem, hogy jól vagytok, és a suli nem veszi el a kedveteket az olvasástól... :D
Mostantól 3 komi után jön majd a kövii mert hogy suli idő van és nem nagyon tudok írni. Jó olvasását! Komizz és Iratkozz fel:) ♥

A mozgólépcsők felé vettük az irányt, és egy emelettel feljebb mentünk. Cher ötlete tetszett, kémkedjünk egy picit a férfi részlegen, hátha találunk valaki fogunkra valót.

Mondjuk én mit akarok?! Itt állok egy félvállas fehér felsőben, farmershortban, és tornacipőben, nem éppen a legelvarázsolóbb szett, és magammal nem vagyok megelégedve, szóval inkább az arcomat és egyéb részeimet nem részletezném, hogy milyen.

- Em, bevezetlek PasiOrszág kapuján, - átölelt, és a fülembe súgta: - járj nyitott szemmel, légy laza, és ne törődj azzal, hogy mit gondolnak majd mások.

Elég idős fazonokat láttam, most oké, hogy ismert, de akkor is több, mint 30 éves… Cherrel olyanok voltunk, mint két kisiskolás, aki kommandósat játszik. 

Az eladók már megmosolyogtak, hisz’ nyilvánvaló volt, hogy nem a legújabb ing kollekció miatt vagyunk ott, mondjuk az is igaz, hogy a ruhákra még rá se néztünk.

Hirtelen megálltam, és kővé dermedtem.

- Em, gyere már.

- Cher, várj. 

- Miért?

- Ő, őőő ott… a kalapoknál.

- Szia Zayn! – Cher ismételten felkiáltott, és már loholt is felé. – ssszz, gyere már, ne csináld.

Én, a vörös arcú, vigyorgó, totyogó idióta odavánszorogtam hozzájuk, Cher ismét elmondta, hogy ki vagyok.

Zayn döbbent arccal nézett rám.

- Te a lány vagy, a Hits-ből, a videónaplóból.      

                       

~ Eeeeez hihetetlen, ZAYN FELISMERT. Ha eddig nem lettem volna totálisan elpirulva, akkor most…

- Igen, én lennék. 

- Örülök, hogy megismerhetlek! – Majd kezet ráztunk. – Tehát a mosolygó idegen nem más, mint Emily.

Kikérte a véleményünket, hogy melyik állna jobban rajta, és Cherrel egyhangúan a szürkére szavaztunk. Levette a kalapot, és beletúrt a tökéletes hajába. Belenézett a tükörbe, és közölte, hogy még mindig istenien szexi, és ebben az a durva, hogy tökéletesen igaza volt!

A sokk hatása miatt alig bírtam gagyogni pár szót. 

- Ne haragudj, Em, nem akarok tolakodó lenni, meg ugye van is barátnőm, de szükségem lenne a telefonszámodra, sajnos nem árulhatom el, hogy miért.

- Rendben, de kérlek, ne add ki senki illetéktelen személynek.

- Hidd el, tudom milyen nagy érték egy telefonszám bizalmas kezelése.

Ó, hát persze, én hülye, Zaynnel beszélek. -.-

Lediktáltam a számomat, Zayn udvariasan elköszönt, és sietve elindult.

- Drága, itt hagytál valamit. – kiáltott utána Cher.

Zayn fejvesztve szaladt vissza, majd a zsebébe nyúlt, és értetlenkedő arccal nézett ránk, és közölte, hogy mégis miért, mert megvan a telefonja. 

- A kalapot hagytad itt, te lökött.

- Ó, hát persze. Kösz Cher, életmentő vagy! – egy cuppanós puszit nyomott Cher homlokára.

- Igazán nincs mit! 

Majd Zayn el is viharzott. – Na, mehetünk, vagy nézelődjünk még? – kérdezte Cher.

- Felőlem mehetünk, de légyszi kint hagy tegyek meg valamit. 

- Rendben van.  – majd a kasszához mentünk, fizettünk, és távoztunk a hátsó bejáraton, és onnan mentünk le a mélygarázsba. – Na, mit is szerettél volna tenni?

- Előbb azt ajánlom, hogy fogd be a füled! :D – sikítottam egy elég hangosat, már muszáj volt. 

- Most totálisan megértelek, én is ezt csináltam az első meghallgatásom után. :)

Beszállunk a kocsiba, és most hazáig vittek.

- Nem jössz be? – kérdeztem.

- Most nem köszi, még sok a dolgom. Örülök, hogy eljöttél velem, sokat segítettél! ;)

- Én köszönöm, hogy elmehettem veled!

- Majd csörgök, hogy mi hogyan lesz a péntekkel. Egy biztos, nagyszerű lesz!

Kiszálltam a kocsiból, intettem Chernek, Cody dudált, és végignéztem, ahogy eltűnik a kocsi az utca végén. Egy pici könnycsepp gördült le az arcomon, bementem a házba, fel a szobámba, elterültem az ágyamon, és azon gondolkodtam, hogy mennyire szerencsés vagyok, és ha ez egy álom is, akkor nem akarok felkelni, csak álmodni tovább…

Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy a TV-ben látott nagy emberek ennyire közvetlenek tudnak lenni. Persze, az is közrejátszik a dologban, hogy Cher Lloyd mutatott be nekik, és és és és Zayn szexisten Malik velem szemben állt, beszéltem vele, rejtélyes okból elkérte az ÉN telefonszámomat. Hitetetlen. Már alig várom a péntek estét! ; ) …

~19. rész

19. rész : )

Este az erkélyen állva csodáltam a csillagokat. Hűvös szellő lágyan simogatta arcomat, annyira szép volt. A csillagokat különösen közelinek éreztem, mintha csak egy karnyújtásnyira lettek volna tőlem. Elmerültem a titokzatos éjben, amikor egy hullócsillagot pillantottam meg. 

~ Ugye akkor most kívánnom kéne?! Azt kívánom, hogy legyen különleges ez a nyaram, és legyen még részem meglepetésekben.

Puha papucsomban betipegtem a szobámba, elterültem a ágyamon, takarómat magamra húztam, és álomba szenderültem. 

Reggel boldogan keltem fel, bár vagy fél órát álltam a szekrényem előtt, így, hogy már nincs munkaruhám, végre emberien nézhetek ki. De attól még híres emberek fordulnak meg ott, jó, nem azt mondom, hogy kisestélyiben és körömcipőben kell majd járkálnom, de azért oda kell figyelnem, hogy mi van rajtam. Szerencsére a takarítás háttérbe szorul, és a kiszolgáláson lesz a hangsúly.

Szívesen megosztottam volna az örömömet valakivel, de Linda néniék ugye elutaztak, Billie elég elfoglalt mostanában, Sarah pedig felszívódott.

Már félúton voltam, amikor eleredt az eső. Turkáltam a táskámban a kis piros esernyőm után kutatva, sikertelenül. Pedig én úgy emlékeztem, hogy betettem, hát mégse. Nagyszerű!

Mire beértem az én kis palotámba, addigra szörnyen néztem ki. Sid csak kuncogott, nevetni nem mert, mert elég mérges fejjel néztem rá. Lifttel felmentem a VI. emeletre, azt hiszem, már nem félek a liftektől, vagyis remélem.  Beköszöntem Natalienek, aki kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Tudom, rémesen nézek ki, az angol időjárás még mindig nem kedvez nekem.

Natalienek még kerekebbre nyíltak a szemei, majd az ázott ruhámra nézett, és biccentett, hogy semmi gond.

- Te miért vagy itt? Nem kaptad meg az értesítést??! – nyögte ki végre.

- Nem, vagyis nem tudom. – rápillantottam a szolgálati telefonom kijelzőjére, 1 új üzenet.

 „ Mai napra szabadnapot kapsz, nem lesz senki fontos bent. ” – Ó, én hülye.

Natalie csak elmosolyodott. – Egy tanács, hozz be magaddal egy plusz felsőt és egy nadrágot. A brit idő kiszámíthatatlan, de jobb a kínos helyzeteket megelőzni.

Hazabattyogtam, és meglepő módon nyitva volt az ajtó. Nagyon megijedtem, a nappaliból halk hangokat hallottam. Remegő lábakkal elcsoszogtam a fotelig, onnan kidugtam a fejemet, fellélegezhettem.

Effy Billie ölében ült, és hogy is mondjam, eléggé el voltak foglalva egymással. Ekkor megcsörrent a telefonom, én szerintem jobban megriadtam, mint ők. Vörös fejjel felálltam a fotel háta mögül, egy gyors bocsit kinyöszörögtem, és felszaladtam.

Ismeretlen szám. Ki a franc hívhat engem ismeretlen számról? Felvettem.

- Sziiiiia! Meddig dolgozol ma?

- Szia! Ja, hogy te vagy… Tudod, az ismeretlen szám. – mondtam.

- Igen, igen, bocsi. Csak így én azt hívok, akit akarok, de a kamu barátok nem tudnak kihasználni.

- Egyébként ma nem dolgozom.

- Az tökéletes. Lenne kedved eljönni velem pár új ruhát venni?

~ Én telefonon beszélgetek Cher Lloyddal, és vásárolni hív. Ó, hogy lehet erre nemet mondani?

- Persze! Mikor indulunk?

- 10-re küldök a The Hits elé egy kocsit neked, fekete kocsi, és van az oldalán egy fehér csillag. Fel fogod ismerni.

- Remek! De ne fáradj értem, elmegyek én ahova mondod, nem kell kocsit küldeni…

- Ellenkezni mersz velem? Megtehetem, és így nekem is biztonságosabb lesz. Pont. :D – vágta rá.

- Ha te mondod. – törődtem bele, majd felfogtam, hogy valóban Cher biztonsága a legfontosabb, nem szeretném, ha szétnyomnák őt a rajongók.

- Akkor ezt meg is beszéltük, na, most sietek, még sok dolgom van. Puszii. 

- Oké, akkor 10-kor. Sziiiaa..

És Cher már ki is nyomta a telefont. Hát ő nem unatkozik egy percet sem, az biztos.

Lementem a nappaliba, Effy és Billie épp TV-t néztek. – Nem gond, ha csatlakozok? – kérdeztem szerényen.

- Dehogy. – mondták, majd kuncogtak.

- Ne haragudjatok rám, nem kukkolni akartam, csak azt hittem, hogy valaki betört hozzánk, az ajtó nyitva volt.

- Ja, így már miden más, bocs, hogy rád ijesztettünk. – magyarázta Billie.

Valami hülye reality show ment, és pont nem érdekelt, hogy ki mit csinál, szóval inkább felmentem. 

Egész gyorsan összeszedtem magam, és elindultam. Egész úton azon agyaltam, hogy mi a fenét csináljak én majd ott, mégiscsak egy idegennel megyek. Haha, idegennel, bár az egész világ tudja, hogy ki ő, nekem megadatik a lehetőség, hogy „csajos programra” menjek vele. Különlegesnek éreztem magam, Chert pedig nagyon közvetlennek találtam, hiszen, aki kettőnk közül inkább idegen, az nem kérdés, hogy én vagyok. Fekete kocsik tömkelege suhant el a bejárat előtt. Ekkor megakadt a szemem kicsinek nem mondható fekete kocsin, lelassított, majd megállt. Nem láttam a csillagot, tehát nem értem jött. Két percig bámultam a kocsit, mire a sofőr biccentett a fejével, hogy szerinte egymásra várunk. Körbejártam a kocsit, hát meglett a csillag, persze, a másik oldalon volt. A sofőr egy fiatal srác volt, jót beszélgettünk, szereti a munkáját, végig őszinte mosoly ült az arcán. Lassított, majd kinyílt az egyik ajtó, és Cher már be is huppant.

-  Ugye mindent elraktam? – kérdezte magától, majd átnézte a bőrönd méretű kézitáskáját.

– Em, tudnod kell, hogy most egy olyan helyre viszlek, ahol, már bocsi, de hétköznapi emberek szökő évente egyszer is csoda, ha megfordulnak. Egyrészt, mert nem éppen egy átlagos fizetéshez illő árak vannak, másrészt, mert nem nagyon szeretjük vásárlás közben a felhajtást, és ezt valamiért tiszteletben tartják az emberek, és inkább a kijáratnál rohanják le az embert. És még egy ok, amiért ide jövök, az árak magassága annak köszönhető, hogy minden ruha egyedi darab, nincs belőle több, ezért nem kell félni, hogy más sztárocska is betoppan, és egy hét múlva arról cikkeznek, hogy kin állt jobban ugyanaz a ruha.

-  Rendben, és ígérem, nem hozok rád szégyent. – mondtam.

-  Hogy te szégyent? Jó vicc, édes. Csak azért szóltam, hogy ne lepődj meg, ha pár ismertebb embert látsz, és esetleg leállok velük beszélgetni. Cody, azt hiszem mindent eltettem, mehetünk. 

Indult a motor, és halk zeneszó hallatszott a rádióból. Jó is volt, hogy ilyen halk volt, mert Cher is énekelt, és így jobban hallottam a hangját.

-  Fázol? – kérdezte.

-  Nem, csak annyira jó vagy, hogy libabőrös lettem a hangod hallatán. – mosolyodtam el.

Cher a kezét nyújtotta, és bíztató mosollyal és további énekléssel ajándékozott meg. 

-  Készen álltok? Perceken belül megérkezünk. – mondta Cody.

-  Naná! Em, ugye segítesz, hogy mi áll majd jól rajtam?

-  Ezer örömmel! – vágtam rá.

Cody kitett minket a bejáratnál, ahol 3 biztonsági őr kísért be minket a körülbelül 2 méteres szakaszon, nagyon furcsa volt. 

Amint beértünk, úgy éreztem magam, mintha egy mesevilágban lennék. Estélyi ruháktól a hétköznapi viseletig minden volt.

-  Gyere, nézzünk körül! – mondta Cher. – Szenvedélyem a vásárlás, egyszerűen imádom a ruhákat. Kevesen tudják, de én magam is szeretek ruhákat csinálni, és ha nincs kedvem eljönni venni vagy varratni egy ruhát, akkor miért ne lehetne egy saját készítésű, egyedi darabom? Sajnos nincs sok ilyenem, annyira el vagyok havazva. Interjúk, koncertek, dedikálások, fotózások, és még sorolhatnám. De szeretem így az életemet, én választottam. Azt nem mondom, hogy néha nem kívánom, hogy legyen normális életem, de akkor pedig még mindig erre az életre vágynék.

-  Meg tudlak érteni, nem lehet könnyű. 

~ Azt hiszem, a vásárlás és a ruhakészítés egyfajta kikapcsolódás Chernek, a sok felhajtás, ha nem vezetné le a feszültséget, egy idő után bedilizne.

~*~

- És ez hogyan áll rajtam?

- Cher! :o Ez a felső marha jól néz ki, minta neked találták volna ki!

Válogattunk egy darabig, amikor Cher hangosan kiáltani kezdett 2 nő felé.

- Sziasztooook! – kiabálta, majd a 2 nő felé szaladt az óriási sarkú cipőjében.

- Szia, de jó, hogy végre látlak.

Bátortalanul álltam a ruhák mellet, mégis minek menjek oda?!

- Em, gyere ide, bemutatlak 2 fantasztikus embernek.

Odasétáltam, és közben koncentráltam, hogy ne essek el a saját lábamnak, hála az égnek, nem magas sarkúban voltam, mert már 2 lépés után kitörtem volta a nyakamat.

- Szóval, ő itt Emily!

- Sssziasztok, nyújtottam a remegő kezemet.

- Szerintem nekünk nem kell bemutatkoznunk. – mosolyodott el Katy B és Jessie J-re kacsintott.

- Nem, szerintem sem kell. – nevettem fel.

- És mi járatban erre? – kérdezte Jessie.

- Em segít ruhákat választani nekem, tudod, alig van valamim, amit felvehetnék.

- Szerintem minden lány küszködik hasonló problémákkal, de a szekrénye dugig van ruhákkal.:D – mondta Katy.

Azt hittem, hogy mentem összeesek. Kicsit beszélgettünk a csajokkal, és megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk valahova. Cherrel nézelődtünk még egy picit, majd fura lett a tekintete, de ez hamar elszállt, és csillogó szemekkel nézett rám.

- Em, van egy ötletem. – majd kuncogva a fülembe suttogott.

- Nagyszerű ötlet, benne vagyok. – kuncogtam.

~ Beszélgetés az 1D egyik tagjával Niallal és Cherrel:)

Örültem, hogy később kell mennem dolgozni, mert így Billievel ki tudtam kísérni Linda néniéket a reptérre. Jó volt így látni őket, úgy viselkedtek, mint két fülig szerelmes tinédzser. Megígértettem velük, hogy csináljanak sok képet.

Billie bevitt a munkahelyemre, ahol Sid szólt, hogy Mr. Lentz telefonált, hogy dugóba keveredett, és ezért 20 percet késik, addig azt csinálok, amit szeretnék. Gondoltam lemegyek, jól megnézem magamnak azt a folyosót, ahol eddig dolgoztam, mert lehet, hogy többször nem lesz rá lehetőségem. Felkapcsoltam a lámpákat, bár teljesen fölösleges volt, hiszen a szemeimet lehunytam, és már épp’ kezdtem volna a kis monológomat, hogy lényegében itt kezdődött minden. Anglia fenekestül felforgatta az életemet, és én egy kis poros helyen dolgoztam, és ki nem nézné az ember, hogy egy óriási rádiótársaságnak is vannak ilyen eldugott helyei. Hirtelen motoszkálást hallottam a folyosó végéről, ekkor kinyitottam a szememet, és próbáltam visszakerülni a valódi életbe, ahelyett, hogy a saját életem történéseit firtatom. Egy szőke guggoló srácot pillantottam meg a falnak támaszkodva.

- Hé! Ez még mindig az én búvóhelyem! – mondta, és ezzel a lendülettel le is kapcsolta a lámpát. – De ha van kajád, akkor maradhatsz!

Kicsit furcsálltam ezt a viselkedést, úgy viselkedett a szőke ’gombóc’ , mintha felsőbbrendű lenne nálam, és ha megzavarnám az ő relaxálását. Nem akartam bunkó lenni, ezért elővettem a legkedvesebb arcomat.

- Szia, Emily vagyok! Hát, van egy sonkás szendvicsem, kéred? 

- Persze! – mondta határozottan, és már fel is kapcsolta a lámpát. Ekkor vettem észre, hogy én egész végig Niall Horannel beszélgettem, és épp a szendvicsemet készül megenni. 

Odaadtam neki a szendvicset, és én pedig leültem mellé a földre, és szürcsölni kezdtem a narancslevemet. Nagyon aranyos fiúnak tűnt, nem mintha eddig nem, de azért a monitoron keresztül teljesen már embert látunk, és valójában olyanná formáljuk az embereket, amilyenre szeretnénk. Elmesélte, hogy néha már kezd elege lenni a sok nyüzsgésből. Ettől még imádja a mostani életét, semmiért sem cserélné el, imádja a rajongóikat, de megjegyezte, hogy zavaró tud lenni a sok sikítozás, és fura, hogy istenítik őt, és mindenki ölelgetni akarja őket.

Teljesen megnyílt előttem, pedig én valóban egy idegen voltam. Lehet, hogy azért, mert én más voltam, mint a többiek. Persze, belül úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, de a beszélgetés közben, hát szinte megfeledkeztem arról a tényről, hogy egy óriási sztárral, és nagyszerű énekessel cseverészek a földön ülve.

Aztán mindkettőnknek mennie kellett, nekem lassan letelt a 20 percem, és Niall sem bujkálhat órákig. Elköszöntünk egymástól, és Niall Horan ÖNSZÁNTÁBÓL megölelt.

- Köszönöm, hogy meghallgattál, remélem, még látjuk egymást! Viszlát Emily! – mondta, majd felpattant a földről, és elviharzott.

Elment, és reméli, hogy viszont lát majd engem. Megölelt. Ez több, mint amiről álmodni is mertem. Megbízott bennem, és a legmélyebb érzéseiről beszélt nekem. Különlegesnek éreztem magam, mert nem hinném, hogy sok hétköznapi emberrel megesik az ilyen. 

Felmentem a II. emeletre, és ott várakoztam Mr. Lentzre. Öt percen belül, csurom vizesen meg is érkezett. Lassan kezdem megszokni, hogy egy futó zápor itt mindennapos.

- Szerbusz Emily! Ígérem, hogy gyors leszek. Kiemelkedő munkát nyújtottál, ennyi lelkesedést talán még senkiben nem láttam, ezért döntöttem úgy, hogy te leszel az alkalmas ember egy megüresedett állásra. A feladat hasonló lesz, de mégsem ugyanaz. Stúdiókat kell takarítanod, amik korántsem néznek ki olyan rémesen, mint a lenti poros dobozok, illetve nem egy híresség fog nálunk megfordulni, velük előírás, hogy illedelmesen, udvariasan kell bánnod, attól függetlenül, hogy ő milyen veled. És őket is ki kell szolgálnod, ha kérnének egy kávét, vagy valami hasonlót. 

- Én ezt el sem hiszem, nagyon köszönöm! Nem fogok csalódást okozni!

- Ó, majdnem elfelejtettem. Hagyjuk ezt a nevetséges fehér munkaruhát, minden nap legyél csinos, de ne kiskosztümben legyél. – ezzel egy gyönyörű fehér felsőt és egy farmert nyomott a kezembe. – Ez amolyan cég ajándéka, remélem, tetszik.

- Igen, nagyon. – nem találtam a szavakat, minden olyan hihetetlen volt.

Ez volt aztán meglepetés a javából. Felvettem az új ruhámat, és lazán befontam a hajamat. A VI. emeleten kell majd lennem. A legfelső szint. Gyönyörű. Először a legalsó szinten dolgozok, majd hirtelen a palota tetején leszek, ezt nevezem én változásnak. Illetve csak majdnem a legfelső szint, mert még ott van a tetőkert. A kilátás bámulatos volt.

Mr. Lentz küldetett nekem egy levelet, melyben az volt, hogy eddig túl sokat dolgoztam, és most ne lepődjek meg, ha szinte semmi dolgom nem lesz, a lényeg az, hogy a vendégek jól érezzék magukat, és én pedig ismerkedjek, és élvezzem, amit csinálok. Eddig a dobozokon kívül nem volt senki beszélgetőpartnerem, és reméli, hogy ezzel kárpótol.

Mr. Lentznél jobb főnököt nem is kívánhatna senki. Megértő, és még ő lesi, hogy neked mi lenne jó.

Egy kedves kis hölgy kiszólt nekem az irodából, hogy előreláthatólag kettőig nem lesz dolgom, addig akár el is mehetek. Kaptam egy céges telefont, azon értesítenek, ha mennem kéne. Lementem a földszintre, és Sidet szórakoztattam. Nagyon jókat nevettünk.

Hamar eljött a 2 óra, én már fent voltam, és izgatottan vártam, hogy ki lesz a mai sztárvendég. A kedves kis hölgy, akinek egyébként Natalie a neve tájékoztatott, hogy az interjú csak 3-kor kezdődik, de előtte már bent szoktak lófrálni a hírességek. Natalie azt is mondta, hogy bent lehetek az összes interjún, élő adáson. Nagyon örültem ennek, mert eszembe jutott, hogy otthon milyen örömmel hallgattam ezeket az interjúkat, és hogy az interjúk végén énekeltek is az adott személyek. Most láthatom is őket, fantasztikus. (:

Kettő óra tizenöt perckor egy elbűvölő lány tipegett ki a liftből. Beragyogta az egész emeletet. Leült a kanapéra, én pedig ott termettem mellette, kérdezve, hogy mit kér.

- Egy cappucinót kérek, köszi. Meg valami keksz jó lenne mellé, de csak ha nem gond. – mondta lágy hangon.

- Persze, máris hozom. – majd amint meghoztam, megkért, hogy üljek le mellé, nem szeretne még fél órát egyedül lenni.

Az ájulás kerülgetett. Találkoztam Niall Horannel, aki meg is ölelt, most pedig Cher Lloyd kért meg, hogy beszélgessek vele. Imádom, hogy ennyire közvetlenek itt az emberek.

Igazi vagány csaj valójában. Tíz perc elteltével úgy beszélgettünk, mintha ovis korunk óta legjobb barátnők lennénk. Nagyon jó kedvünkben voltunk, és mikor már minden témát kiveséztünk, Chernek támadt egy ötlete. Táncoljuk. Én és a bot lábam.

- Nem, az kizárt, hogy én táncolok. – bár a vendégért mindent, de azért szándékosan nem járatnám le magam.

- Gyere már, ne parázz, tök vicces lesz! – bíztatott Cher.

Meghúzott a kanapéról, és riszálni kezdte. – Kicsit lazábban, engedd át magad a zenének. – Egészen belejöttem, sőt, még élveztem is. Cherrel éppen ráztuk a hátsó felünket, amikor egy férfit pillantottunk meg magunk előtt. Hát nem kell részleteznem, hogy mennyire nézett minket hülyének… 

Cherrel egyszerre dőltünk rá a kanapéra, és hangos nevetésben törtünk ki. Az interjú nagyszerűen sikerült, és Chert hallani élőben káprázatos volt. Mielőtt elmentem volna, elkérte a számomat.

- Hát, nem vagy semmi, te csaj! Na majd hívlak, aztán rázzuk megint, bébi! – mondta, és nevetve beszállt a liftbe.

Lejárt a munkaidőm, és boldogan hazafelé vettem az irányt. A fejemben a meglepett férfi arca volt, ezért hangosan felnevettem az utcán. Hát ha az az egy férfi furcsálló szempárja nekem nem volt elég, akkor most kaptam még bőven belőlük. 

Holnap egy újabb izgalmas nap kezdődik, ki tudja kivel fogok találkozni. : ))

~ Mosolygó idegen

17. rész : )

Itt az ígért folytatás, véleményeiteket írjátok le, pozitív-negatív kritikát is szívesen fogadok. Jó olvasást, puszi !

 

Egész éjjel nem tudtam aludni, csak a srácokon járt az eszem. Hihetetlen, ami történt, én és ők, köztünk körülbelül 1 méter, szerepelek a videónaplójukban. Szerintem gőzük sincs arról, hogy ki lehetek, ez az egész világ előtt egy titok marad, de legalább az ’ idegen ’ szerepkört betölthetem az életükben.

Reggel a telefonom pittyegésére keltem, egy üzenetet kaptam Sarahtól, hogy azonnal nézzem meg a Twitter Trendeket. Bekapcsoltam a laptopomat és persze máris megnéztem a Twitteremet. Világtrend volt a videónapló.

Visszaírtam Sarahnak, hogy látom, hogy trend a videónapló. Még szinte el sem küldtem, már érkezett is a válasz:                                                         

„ Nézd meg a trendeket alaposabban, vagy ha így nem megy, akkor csekkold le Harry profilját. ”

Így is tettem. Harry egy új képet töltött fel, Mosolygó Idegen címmel, és ekkor döbbentem rá, hogy ez is trend volt. Elég lassú volt a net, és már készülődnöm is kellett, tehát amíg betöltött a kép én felöltöztem. Csak rápillantottam a képre, és éreztem, hogy remegnek a lábaim, és mintha mozogna a talaj alattam. Akkor tértem magamhoz, amikor lehuppantam a földre. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, sikítsak, örüljek vagy mi a fenét csináljak.

A kép a videónaplóból volt, és én voltam a Mosolygó Idegen. Amikor a liftbe szállok be, ott mosolyogtam a kamerába. Megnéztem, és vegyes Tweeteket írtak a képhez. Volt, aki megfenyegetett, hogy maradjak csak idegen, és volt olyan, aki örült a képnek. Mikor már jelentkeztem volna ki, láttam, hogy Harry újabb dolgot írt ki. Semmi kép, semmi csatolmány, csak egy befejezetlen mondat:     „ Ha újra látnám azt a mosolyt… ”   Nem tudtam, hogy rám vonatkozik-e, de valamiért úgy éreztem, hogy igen.

Miközben munkába mentem, úgy éreztem, mintha felhőkön járnék, olyan hatás alá kerültem, amit elolvasni eltudtam, de felfogni nem. Beértem az én kis palotámba, és mentem Sidhez a kulcsokért.

- B24C a Mosolygó Idegennek. – mondta Sid.

- Jó a memóriád, és várj, honnan tudsz te erről?! – néztem Sidre, közben attól tartva, hogy annyira felhúztam a szemöldökömet, hogy majd’ kiesnek a szemeim.

- Nagy dolgot mondok azzal, hogy Internet? – nevette el magát Sid. – Minden veled van tele, még a hülye is észreveszi. 

- Te jó ég! – sóhajtottam.

- Mi az?

- Semmi, csak kérem a kulcsokat, sietnem kell.

Sidet sikerült összezavarnom, de most ez foglalt le legkevésbé. Tudatosult bennem, hogy világszerte ismernek, igaz, csak idegenként, de ki tudja meddig. Valószínűleg most mindenki rajtam csámcsog, addig örülök, amíg van magánéletem. Szerencsére a nevemet nem tudják. Belefeledkeztem mindenbe, és a munkába merültem. Olyannyira, hogy egy szobát teljesen befejeztem az ebédszünetig, amit szintén Siddel töltöttem. Cézár salátát kértem, de egy falat se ment le a torkomon, ezért Sidnek adtam. 

Gyorsan el is köszöntem, és siettem vissza dolgozni. Nem sokkal később kopogást hallottam az ajtón, Sid állt ott.

- Látom, hogy valami nincs rendben, de az isten szerelmére, Harry kitett rólad egy képet, és utána elég erőteljesen utalt arra, hogy bárcsak láthatna még egyszer téged, és meg kell, hogy jegyezzem, nem akárki ez a Harry Styles, nemde?!

- Igazad van! – mondtam fellélegezve.

Sid felment, én pedig teljesen feltöltődtem attól, amit mondott. Valóban igaza volt, hiszen milliók várnak arra, hogy legalább rákattintson a Követés gombjukra. Újult erővel álltam neki takarítani, azt nem mondanám, hogy megszerettem, de már hozzászoktam. Elképesztő sebességgel haladtam.

~ Már csak két szoba van hátra. De lejárt a munkaidőm, bár egy kis túlóra belefér.

Úgy voltam vele, hogy otthon úgy sincs dolgom, itt legalább hasznossá tehetem magam. Végeztem a folyosóval, hamarabb, mint amennyi időkorlát meg volt szabva. Felmentem a II. emeletre, hátha Mr. Lentz még bent van. Szerencsém volt, mert még ott találtam.

- Hát te mit keresel még itt? – kérdezte.

- Gondoltam befejezem a folyosót, valamiért ma olyan kedvem volt, hogy takarítási kényszer jött rám, de élveztem csinálni.

- Ezt nevezem ám lelkesedésnek! Holnap ráérsz 9-re jönni, van egy meglepetésem a számodra. De most menj, eleget dolgoztál mára! – mondta dicsérően Mr. Lentz.

~ Szuper, egy újabb meglepetés vár rám.

Kíváncsi voltam, de egy picit elterelte a gondolataimat az utolsó este Ben bácsiékkal. Egy hét Párizs, egy hétig miénk a ház Billievel. Eseménydús lesz, az biztos! ( ;

~*Fangirling moment*

16. rész : )

Sziasztok! Elég rövidke rész lett, de még ma felrakom kárpótlásul a folytatást! Jó olvasást! 

Ugyanis nagyon ismerős volt a helyszín. Rájöttem, hogy honnan. Ezek szerint nem vagyok őrült! Azon a folyosón volt pár másodperc felvéve, ahol én dolgozok, lent az alagsorban. Ezer hely közül felismerném, sőt még a kulcscsomóm is ott volt a zárban, szerencsémre senki nem zárta rám az ajtót. 

Leállítottam egy pillanatra a videót. * Fangirling moment * Ugráltam, visítoztam, mint egy őrült, majd hirtelen a sírás tört belőlem elő. Sarah értetlenkedve nézett rám, hogy nekem mi bajom van.

- Sarah! A mai nap egy épületben, egy folyosón voltam a One Directionnel, hallottam a nevetésüket, Niallét tisztán ki tudtam venni a hangokból, de amikor kinéztem az ajtón, akkor senkit sem láttam, ezért azt hittem, hogy csak képzelődök.

Sarah megértő volt, majd ő is sikítozni kezdett. Tovább néztem a videót, a fiúk éppen kommandósat játszottak a folyosón, tehát innen a nevetés és a hirtelen csend, és talán az eltűnés is. A videóban Liam megszólalt, hogy most betekintést engednek egy fantasztikus rádió mindennapjaiba. Izgatottan vártam, hogy mi lesz. Körülbelül 10 másodperc elteltével nem sok híján sokkot kaptam. A srácok szaladnak ki a liftből, és egy mosolygó lány megy a kamerával szemben. Kettőt találhatsz, hogy ki volt az a lány… Hát persze, hogy én. Ez az ebéd után volt, amikor boldogan (és jóllakottan) sétáltam a lift felé. Akkor ők voltak az árnyak, és magyarázatot kaptam a kamerára is, hogy miért volt ott. Óriási sikítást hallottam a fülhallgatómban. Sarah volt az. 

- TE SZENT ISTEN! EM, TE BENNE VAGY A VIDEÓBAN! – kiabálta, majd levegő után kapkodott.

- Igen! – majd együtt sikítottunk egy nagyot, és láttam, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán. – Miért sírsz, mi a baj?

- Büszke könnyek, Em.

- Pedig a véletlen műve volt az egész. – mondtam, és a szívem úgy kalapált, hogy már érzetem, hogy a torkomban van.

- Em, most mennem kell, az öcsém hív. Tudom, nehéz lesz, de nyugodj le egy picit, nem szeretném, hogy elájulj. Majd még beszélünk! Szia, eszméletlenül hiányzol! És ha látnád még a srácokat, ne felejts el nekem is autogramot kérni, imádlak! – köszönt el Sarah.

- Szia, feltétlenül hozok neked is! Csak legyenek még ott, csak 2 percre. Ha csak annyit is beszélhetnék velük, én már akkor is maximálisan boldog lennék, egy álmom válna valóra, tulajdonképpen a legnagyobb álmom. Mert az egyik álmom már megvalósult, hisz’ Angliában vagyok, a munkahelyem pedig minden elvárásomat felülmúlja.

~Egy új barát

15. rész : )

Reggel még kissé morcosan keltem fel, nem szoktam még hozzá a koránkeléshez, és imádok aludni. Mármint csak reggel, éjjel meg imádok fennmaradni, tegnap éjjel is az erkélyen néztem a csillagokat. Annyira szép volt, ahogy ragyognak a kis csillagok, reményt és értelmet adva mindennek. Ez jutott ismét eszembe, miközben kortyoltam a reggeli kávémat, és máris jó kedvem lett.

Napsütésben mentem dolgozni, a másik kedvencem. Teljesen feltölt energiával, valamiért úgy éreztem, hogy ez az én napom lesz. Megálltam a kapu előtt egy percre, még mindig nem akartam elhinni, hogy ez most velem történik meg, annyira hihetetlen az egész. Nagy meglepetésemre egy újabb ismeretlen arcot tekinthettem meg az információs pultnál. Már szinte vártam a lelombozott, ráncos, szomorú tekintetű nénit, de valaki más volt a pult túloldalán. 

~ Biztos, hogy jó helyen járok?!

- Szia, Sid vagyok! Segíthetek valamiben? – mondta egy fiatal srác, fülig érő mosollyal.

- Ööö, szia! – mondtam meglepetten – a kulcsokat szeretném elkérni. Ééén vagyok az új takarító. –makogtam ki végre.

- Hát ez remek hír, ezek szerint nem csak én vagyok új! Mi a kódod? – kérdezte.

~ Kódom? Ez meg miről beszél?! Ja, hát persze. Mr. Lentz mondta tegnap, ezzel tudom azonosítani magam, és így tudják kiadni nekem a kulcsokat. 

Előkotortam egy kis cetlit a táskámból, ezen volt rajta a kód.

- B24C.

- És most pár adatra lenne szükségem, kérem, töltse ki ezt a lapot. – és egy kis papírt tolt felém.

Nem értettem, hogy miről van szó, tegnap már mindent kitöltöttem.

A papíron ez állt:

            „ Mit szólnál egy ebédhez? Sid. ”

Kissé elmosolyodtam, de úgy gondoltam miért ne? Válaszoltam is.

            „ Benne vagyok, kettőkor a liftnél. Ne késs! Emily. ”

Visszatoltam a papírdarabot, a kezéből kivettem a kulcscsomót, és a lift felé vettem az irányt, azon gondolkodva, hogy ez tényleg az én napom. Boldogan álltam neki a munkának, bár titkon vártam, hogy legyen már 2 óra. 

~ Nem is ismerem a srácot, de már várom, hogy lássam. Vicces, nem?

Takarítás közepette apró lépteket hallottam a folyosóról, kinéztem, de semmit sem láttam.

~ Bizonyára csak képzelődtem.

De ezután ismerős kacajokra lettem figyelmes. Egyre közelebbről jöttek a hangok, és ekkor rájöttem, hogy honnan ismerősek ezek a hangok. A fiúk hangját és nevetését hallottam, Niall nevetése utánozhatatlan.

~ Nem, ez teljességgel kizárt, nem, ez lehetetlen. Paranoiás lennék? 

Beleremegett az egész testem, már a gondolattól is. De miért lennének itt? Elhessegettem a gondolatot, meggyőzve magamat arról, hogy annyira szeretnék valamit, hogy már a mindennapjaim részesei lesznek, persze csak a fejemben játszódik le az egész, de az agyam játszadozik velem, ezért valóságosnak tűnt. Minden olyan szép volt, pedig alig tartott, de mégis egy percre elhittem, hogy igaz.

Kettőt ütött az óra, beszálltam a liftbe, úgy tűnt, hogy Sid már várt rám.

- Milyen pontos vagy… 

 - Nem szokásom megvárakoztatni senkit. – mondta édesen csillogó hangján.

- Hol eszünk? – tettem fel a kérdést, mire rájöttem, hogy nem éppen utcai viseletben vagyok.

- Nekem teljesen mindegy, de te is tudod, hogy csak 30 perc az ebédszünet.

- Mit szólsz az itteni étteremhez? Elég finom illatok jönnek onnan, legalábbis feltehetőleg onnan. – mondtam nevetve.

- Nekem tökéletesen megfelel. 

Nem bántam meg, hogy ide mentünk. A rántott sajt és karfiol párolt rizzsel és tartármártással nagyon finom volt, és a legjobb, hogy elfogadható áron. Sid egy rendes srácnak tűnt, jót beszélgettünk. 21 éves, itt született Londonban. Meséltem neki magamról én is egy picit, és kiderült, hogy ismeri Billiet. Tényleg kedves srácnak tűnt, de nem akartam tőle semmit, bár aggodalomra semmi ok, barátnője van, múlt héten volt 2 éve, hogy összejöttek.

Széles mosollyal az arcomon mentem a lift felé, és csak árnyakat láttam, úgy suhant valami ki onnan, majd egy kamerát nyomott egy csávó az arcomba. Gyorsan beszálltam a liftbe, és nem értettem, hogy most ez mi volt. Furcsa egy nap, az biztos. De visszatértem a munkához, bár akadt egy kis gond. Elfogyott a lelkesedésem. Untam ugyanazt csinálni, ez egy állandó mókuskerék. Aztán mégis találtam pár okot, amibe kapaszkodhattam. Angliában vagyok, és jól fizető állásom van a kedvenc rádiómnál. Ki a francot érdekel, hogy éppen takarító vagyok, és poros dobozokat törlök le? Valakinek ezt is meg kell csinálnia, mert magától nem lesz tiszta.

Teltek múltak az órák, végeztem a szobával, lejárt a munkaidőm, leadtam a kulcsokat. Sid marasztalt volna egy kávéra, de nemet mondtam. Megígértem Sarahnak, hogy felhívom munka után, és rájöttem, hogy rossz időt mondtam neki, ezért már ő vár rám.

Hazafele menet langyos eső simogatta az arcomat. Utálom az esőt, de most kivételesen tetszett, ahogy a kis esőcseppek folytak le rajtam. Az apró tócsákban táncot jártak a cseppek. Néha jól jön az eső, elmossa az ember bánatát, megtisztít mindent. A zápor amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen ment is.

Hazaértem, és első dolgom volt Saraht hívni, és legnagyobb meglepetésemre nem volt mérges, hogy megvárakoztattam. Napok óta nem ültem géphez, így felmentem a YouTube csatornámra, és láttam, hogy a srácok ma egy új videót töltöttek fel. Egy új videó napló volt, és izgatottan kattintottam rá. A srácok hozták a formájukat, és én megint halálra nevettem magam, ekkor megpillantottam valamit. Sarah nem értette, hogy mi bajom van. Már vagy 20x tekertem vissza a videót. Szótlanul és tátott szájjal ültem, mondogatva, hogy ez nem lehet igaz, ugyanis… 

( folyt. )

~ A nagy munka

14. rész : )

Először azt se tudtam, hogy hol kezdjem, hiába volt kicsi a szoba, mégis annyira zsúfolt volt, örültem, hogy éppen elfértem az állványok között. Rengeteg dobozt láttam, és mindegyiken vagy 3 ujjnyi por ült. 

A zene motiválására nagy nehezen belekezdtem a munkába, dobozról dobozra haladtam, és már számoltam vissza, hogy hány állvány van még. Majd miután készen voltam a portörléssel, jöhetett a söprés.  Majd moshattam fel, elfáradtam, de nem érdekelt, mert fontos számomra ez az állás. Miután felszáradt a csempe, leültem. Talán 2 percig sem ültem, mert Mr. Lentz azt mondta, hogy ha kész lennék, akkor keressem meg őt. Nem szerettem volna már az első nap csalódást okozni.

Beszálltam a liftbe, egyedül. Nem szeretem a lifteket, kicsik, és mindig olyan érzésem van, hogy leszakad, vagy éppen akkor hibásodik meg, amikor egyedül vagyok benne. 

Minden gond nélkül felértem a földszintre, Mr. Lentz után kutatva. Sehol sem láttam, ezért az információs pultnál kértem segítséget. Egy idős hölgy ült a pult mögött, és meglehetősen fura volt. Végül vagy 5 perc magyarázat után a hölgy kinyöszörögte, hogy Mr. Lentz irodája a II. emeleten van. Egy mű mosolyt lejtettem a néni felé, és a lift felé vettem az irányt. Szerencsém volt, mert egy 20 év körüli lánnyal mentem a liftben.

- Az első napod? – kérdezte a számomra idegen lány.

- Igen, ennyire feltűnő? – néztem rá aggodalmas tekintettel.

- Hát, az látszik, hogy nem éppen vagy rutinos, bizonyára te vagy Emily!

- Igen, ja, hát persze, Mr. Lentz és a hangosbemondó… - csaptam a fejemre.

- Az én nevem Anne, itt dolgozom az egyik stúdióban, a reklámokért vagyok felelős.

Közben megérkeztünk a II. emeletre, – Szia Anne, örülök, hogy megismerhettelek! – majd kiléptem a liftből. Nem kellett sokáig keresgélnem Mr. Lentz irodáját, hiszen a folyosó elején nagy táblák mutatták az utat.

Már éppen kopogtam volna be, amikor egy újabb táblára lettem figyelmes az ajtaján: Tárgyalás folyik, kérem, ne zavarjon, és kint várakozzon. Köszönjük! 

Hát, sebaj, leültem a folyosón egy kényelmesnek látszó fotelbe, és választottam egy újságot a dohányzóasztalról. Csak vártam és vártam, és kezdtem türelmetlen lenni, de szerencsére elterelődtek a gondolataim, így aránylag hamar elszállt az idő.

Mr. Lentz egy óra múlva vörös arccal kinyitotta ajtaját, és egy elégedett arcú öltönyös, aktatáskás úriember sétált ki az ajtón.

- Elnézést, Mr. Lentz! – szóltam.

- Adjon nekem 2 percet kisasszony. – majd becsukta maga mögött az ajtót.

Két perc elteltével valóban beengedett, bár ekkor már korántsem volt vörös az arca.

- Befejeztem a munkát.

- Valóban? Ilyen hamar? Máris megnézem! 

Elindultunk lefelé a lifttel, és nagyon izgultam, hogy mit fog Mr. Lentz szólni. Beléptünk a szobába és Mr. Lentz arcára fagyott a mosoly. Nagyon megijedtem, már szinte remegtem az idegességtől.

- Remek munkát végzett, Emily! – mondta.

- Köszönöm szépen! – mondtam megkönnyebbülten.

- Hát a további feladat ismerős lesz, itt a folyosón a héten végezni kéne az összes szobával. – majd a kezembe nyomott egy hatalmas kulcscsomót.

- Rendben!

- Akkor én most megyek vissza az irodámba, ha bármi gond van, ott megtalálsz! De mennyi az idő?

- 4 óra lesz 5 perc múlva. – feleltem.

- Akkor köszönöm, mára ennyi lett volna a munka! Az öltöző a folyosó végén balra lesz.

- Mindent köszönök Mr. Lentz! 

Majd az öltözőbe siettem, átöltöztem ’ normális ’ ruhába, és felhívtam Linda nénit. Mire leadtam a kulcsokat ő már ott is volt. Kisétáltam a varázslatos kapukon, és búcsút vettem a zene palotájától egy éjjel erejéig.

Linda nénivel hazasétáltunk, aminek kifejezetten örültem, mert így legalább egyedül is haza tudok jutni, vagy éppen bemenni a munkahelyemre. Jót beszélgettünk hazafele, elmeséltem, hogy milyen volt az első napom.

Otthon teáztunk, csak úgy angolosan. Finom volt a tea, de azért maradok a hagyományosnál. Sokat beszélgettünk, és láttam rajta, hogy végre ő is pihen egy picit, jó volt látni, hogy nem csak robotol.

Linda néni és Ben bácsi 3 nap múlva elutaznak, Billievel miénk lesz az egész ház egy hétig.

~ Már látom magam előtt, ahogy egyedül ücsörgök itthon, nyilvánvalóan Billie Effyvel lesz. Bár valahol örültem is neki, ki tudom majd pihenni magamat. Minden jól megy itt kint, hiányzik a család, a barátok, persze, de mégse mennék még haza. Anglia varázslatos hely, magával ragad, és a vacak éghajlat ellenére is remekül érzi magát az ember. 

Effy hívott, hogy menjünk el sétálni. Meglepődtem, mert nem is beszéltem vele az az sms óta. Igent mondtam. A házuk előtt találkoztunk. Sétáltunk felfelé az utcán, épp a házunk előtt sétáltunk el, amikor eszembe jutott, hogy az ágyamon hagytam a mobilomat.

- Effy, egy pillanat, csak bent felejtettem a telefonomat. – és már szaladtam is befelé.

Mire kiértem Effy arcán minden érzelem látható volt. 

- Te miért mentél be ebbe a házba? Billie barátnője vagy? Csak megszántál, és Billiet rávetted, hogy tegyen úgy, mintha szeretne engem, hogy legyen pár jó napom? Kösz, kihagyhattad volna… - majd óriási könnycseppjeid törölve megfordult, és futni kezdett.

El sem tudtam képzelni, hogy miért csinálja ezt, de mire megszólaltattam volna, ő már futott. Utáltam futni, mindig is ki nem állhattam.

- Várj, Effy! Kérlek állj meg, megmagyarázom! – loholtam utána.

Effy megállt, felém fordult – Mégis minek? Még egyszer belém szeretnél rúgni vagy valami új szánjuk meg Effyt terved van? Mert ezekre igazán nincs szükségem, menj haza, vagy ahova akarsz, de hagyj békén!

- Félreérted! Én ott lakom… - mondtam.

- Nagyszerű! Tehát már ott is laksz nála! – szakított félbe.

- Befejezhetném? – kezdtem ideges lenni, ugyanis a semmiért vádolnak.

- Jobb, ha bele se kezdesz, ebből már úgy se mászol ki, vagy van valami, ami változtathatna ezen? – vonta fel a szemöldökeit és fonta össze karjait.

- Igen van. Billie az unokabátyám, rokonok vagyunk. Nyári munka miatt vagyok itt, csak addig náluk lakok. Erről lenne szó, semmi több.

Effy a térdeire ereszkedett, és kezeibe temette az arcát. Eddig sírt, de most zokogott. Nem értettem, hogy mi van vele…

Hosszú percek után felnézett, könnyes tekintetét rám szegezte, és így szólt – Em, ne haragudj rá, én tényleg azt hittem, és nem akartalak megbántani, szörnyen érzem magam…

- Nem számít mit hittél, és érthető, hogy megijedtél. Ne sírj, semmi gond. – lekuporodtam Eff mellé, átöleltem.

- Akkor, neked köszönhetek mindent, azt, hogy most Billie meg én…?

- Szóra sem érdemes.

- Hálás vagyok, és szégyellem magam a történtekért. Szent a béke? – kérdezte reménykedve.

- Hát persze, hogy az! – és felálltam, felhúztam Effyt is.

Meséltem Effynek az állásomról. Arról, hogy ma volt az első napom. Fura volt, azt nem mondanám, hogy élveztem, de nem unatkoztam. Mindenki olyan kedves volt, leszámítva az idős hölgyet az információnál. Annyira közvetlenek voltak, mindenki mosolygott, ez biztató. Ha bementem anya munkahelyére csak citromba harapott embereket láttam, akik többet néztek az órájukra, hogy mikor mehetnek haza, minthogy a munkájukat végeznék. Azt is mondtam, hogy tartok a minősítéstől, bár Mr. Lentz meg volt velem elégedve, de ez lehet, hogy minden csoda csak 3 napig tart, remélem nem lesz így.

Későre járt, hazasétáltunk. London este kivilágítva, meseszép. Másnap belevethetem magam a takarításba, ismét. Nem bánom! Mire hazaértem, Linda néni már pakolászott, és ódákat zengett Párizs magával ragadó hangulatáról. A házassági évfordulójuk megünneplése gyanánt mennek oda, és ugye Párizs a szerelem városa. Kicsit irigy vagyok, Párizs valóban szép hely, de nem szebb, mint London.

~Az első nap..

13. rész : )

Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi lenne helyes, jó, nekem megfelelő, tökéletes. Rájöttem, hogy a tökéleteset kereshetem, de olyat nem fogok találni, főleg nem 16 évesen. Amennyi pénzt ajánlanak az bőven felülmúlta azt az összeget, amiben reménykedtem.

Lementem a lépcsőn, megkerestem Ben bácsit, leültünk az asztalhoz.

- Ben bácsi, nagyon sokat törtem a fejemet, de azt hiszem, elvállalom a munkát! 

- Hát ez nagyszerű, annyira nem könnyű meló, de ha rendesen dolgozol, akkor előléptetés és több fizetés ugyanúgy érvényes. – avatott be a részletekbe.

- Jól hangzik!

- Kösz, hogy szóltál! Máris intézkedek.

Negyed óra sem telt el, de Ben bácsi már szólt is, hogy enyém a munka és hogy én ne vigyek semmit, munkaruhát és minden egyéb dolgot ők adnak.

Ez első hallásra furán hangzott, de aztán rájöttem, hogy nem otthon vagyok, náluk ez természetes.

Tűkön ültem a hétvégén, alig bírtam lenyugtatni. Valóban gyerekes lehettem, hiszen a 2 nap alatt vagy 5x kitakarítottam az egész házat. Beszéltem anyáékkal is, azt hitték, hogy beteg vagyok, majd elmagyaráztam, hogy nincs semmi bajom, és akkor mondták, hogy tartsam meg ezt a jó szokásomat otthonra is, mert ott is nyugodtan takaríthatok, ha unatkoznék.

Billiet alig láttam a hétvégén, állandóan Effynél, vagy éppen edzésen volt. Jó látni, hogy szerelmes, mert olyan boldogan jön haza, és látszik rajta, hogy a felhők felett jár 30 centivel. : D

Vasárnap volt, nem bírtam magammal, elmentem a legújabb edzőterembe egy fitness órára. Nagyon jó volt, leküzdöttem a bennem felgyülemlő stresszt, és kalóriát is égettem, és még jól is éreztem magam. Elhatároztam, hogy minden héten le fogok járni edzeni, nagyon jólesett. 

Mire hazaértem már kész volt a vacsora, valahogy nem voltam éhes.

- Szia Em! Gyere, pont most készültünk vacsorázni, a kedvencedet főztem!

~ Nem akartam Linda nénit megbántani, ezért nagy nehezen lenyomtam a falatokat a torkomon.

Majd vettem egy forró fürdőt, és tudtam, hogy korán kell lefeküdnöm, hiszem másnap már számomra nincs nyári szünet, vár a munka. De nem bántam, erre vártam évek óta.

Billie várt a szobámban, az ágyam szélén ült.

- Szia, remélem nem zavarok! – mondta.

~ Szerencsém volt, hogy a fürdőben meggondoltam magam és nem egy szál törölközőben jöttem be a szobámba, hanem lustaságom ellenére már a fürdőben felvettem a pólómat és a shortomat.

- Nem, te sose.

- Csak azért jöttem be, hogy sok sikert kívánjak holnapra! Tudom, alig láttál a hétvégén, ne haragudj rám.

Nem is engedtem, hogy befejezze a mondanivalóját, miért ne lehetne a barátnőjével?! Néha úgy érzem, mintha nem csak az unokabátyám lenne, és állandóan védeni akarna, vigyázni rám.

- Billie, ne hülyéskedj! Majd ha nekem is lesz barátom, akkor te se látsz engem itthon sokat! ; )

Kaptam még pár tanácsot, aztán Billie magamra hagyott. Aludni szerettem volna, de a fránya kis pillangók ott motoszkáltak a hasamban.

~ Mindig ez van, új hely, új dolog, vizsga, bármi ilyesmi, ilyenkor sosem tudok aludni. De rájöttem, hogy másnap nem akkor kelek, amikor kedvem tartja, és nem akkor alszok vissza, amikor szeretnék, ezért megpróbáltam elaludni.

Hétfő reggel, 6:30   :

Csörgött az órám.

~ Mi? Nem! Ez kizárt, az előbb feküdtem le.

Álmos szemekkel kiosontam a fürdőbe, megmosakodtam, ekkor már kezdtem tisztábban látni. Rózsaszín papucsomban lecsoszogtam a konyhába. Valaki ült az asztalnál, kissé megtorpantam.

- Gyere, ülj ide mellém.

~ Á, ez csak Ben bácsi.

Odavánszorogtam, majd lehuppantam a hozzám legközelebb eső székre.

Ben bácsi egy csésze tejeskávét nyújtott felém. – Ez majd segít, én se lennék kávé nélkül ilyen éber! – mondta, majd nagyot kortyoltam a kávéból.

- 7:15-kor legyél itt, tudod, fél 8-tól munkába állsz! : )

- Persze, itt leszek! 

Felmentem a szobámba, kinyitottam a szekrényemet, és kivettem azt, ami legfelül volt. Elvégeztem a maradék reggeli teendőmet, majd lementem a konyhába.

- Készen állsz? – kérdezte Ben bácsi.

- Azt hiszem, hogy igen!

- Akkor mehetünk.

Az út alatt folyton olyan érzésem volt, hogy jártam már ott valamikor. Egész hamar megérkeztünk, kiszálltunk a kocsiból, megláttam az ismerős nagy lila betűket, majd elhessegettem a gondolatot…

Ben bácsi elindult a varázslatos kapuk irányába.

- Ugye nem gondoltad meg magad? – nézett rám.

- Én ott fogok dolgozni? – mutattam a The Hits Radio épületére.

- Igen, miért Billie ezt sem említette?

- Nem, valószínűleg ez is kiment a fejéből.

- Most akkor mehetünk, vagy hiába hoztalak el ide?

- Ben bácsi, ez a kedvenc rádióm székháza… - a mondatot nem tudtam befejezni, mert óriási sikításban és ugrálásban törtem ki.

- Ezek szerint örülsz neki, csak szedd össze magad, valahogy át is kéne lépnünk a küszöböt.

- Persze. – vettem néhány mély levegőt, és el is feledkeztem arról, hogy takarító leszek.

Beléptünk, és minden olyan üresnek tűnt, amikor először voltam itt, akkor jóformán semmit sem láttam a tömegtől.

Egy irodába mentünk be, ahol elintéztük a papírmunkákat, hát, hogy őszinte legyek nem kevés lapot kellett kitölteni.

Utána Ben bácsi bemutatott a főnökömnek, aki az ő legjobb barátja.

- Szerbusz, Mr. Lentz vagyok! Ne légy úgy megszeppenve, nem eszek tinédzsereket.

- Jó napot kívánok Mr. Lentz! Engem Emília Stannek hívnak. – makogtam.

- Rendben Emília, ugye így írjuk a nevedet a névtáblára? – kérdezte Mr. Lentz.

- Ha lehetne egy kérésem, az Emilyt sokkal jobban szeretem.

- Szóval akkor Emilyt írunk. Egyébként meg tudlak érteni, az én nevem is Daniel, és azt nem szeretem, minden barátom Dannek hív.

- Ezt örömmel hallom, köszönöm, hogy megért.

- Látod Emily, már most van egy közös dolog bennünk.

Mr. Lentz nagyon kedvesnek és barátságosnak tűnt.

- Azt hiszem, én most megyek, sziasztok! – köszönt el Ben bácsi.

- Szerbusz! – mondta Mr. Lentz.

- Szia, köszönök mindent! – majd megöleltem.

- Mikor végeztél, csak csörgesd meg Lindát, szeretne eljönni érted! – mondta Ben bácsi.

- Rendben!

- Dan, még egyszer kösz mindent! – pillantott vissza Ben bácsi, majd kilépett az ajtón.

Mr. Lentzel lementünk a -1 szintre a lifttel. Egy raktárhelységbe vezetett. Elmagyarázta, hogy mindegy, hogy ki milyen beosztásban van, heti minősítést kap, és ha nem megfelelő az értékelés a vezetőség számára, akkor kénytelenek más embert keresni.

Egy kis szobára mutatott. – Kezdésnek ez neked tökéletes lesz! Söprés, porolgatás, felmosás. Ha végeztél, akkor keress meg engem! – mondta óriási mosollyal, majd a takarítószerek felé mutatott.

Beléptem a szobába, ami valóban pici volt, de mégis tele volt állványokkal, amiken nagy, barna, poros dobozok álltak. Hát nem éppen így képzeltem el ezt a helyet, ekkor hirtelen recsegni kezdett valami. Nem tudtam, hogy mi az. Kimentem a folyosóra, és észleltem, hogy a hangszóró az. Mr. Lentz hangjára lettem figyelmes.

- A mai napon egy új dolgozót köszönthetünk, ő az új takarítónőnk, Emily. Remélem, jól érzi majd itt magát, kérlek, hogy erről ti is gondoskodjatok. Mr. Lentz voltam, szép napot, most pedig a megszokott ’élő közvetítést ’ hallhatjátok Anglia leghallgatottabb rádiójából. 

~ Csak álltam és bámultam, nem is ismerem a többieket, de ők már engem igen. 

Majd miután a zene elterelte a gondolataimat, koncentrálhattam a munkámra.

Alaposnak kell lennem, nem szabad elszúrnom, és Mr. Lentz szavai csengettek a fülemben a minősítésről…