21.rész : )

Reggel csörgött az órám, de mire nyúltam volna érte, hogy lenyomjam, már abba is hagyta a zenélést. Zavartan próbáltam pislogni, és ásítottam egy nagyot. – Szép jó reggelt! – hallottam. Hirtelen összerezzentem, behunytam a szememet és megmerevedtem, mint akit az ágyához láncoltak. – Ne aggódj, én vagyok az. – most már felismertem, hogy ez Billie, csak nem értettem, hogy miért szipog.

Megfordultam, és Billie könnyes szemein akadt meg a szemem. 

- Hát veled meg mi történt? – kérdeztem. 

Válaszképpen szorosan magához ölelt, és motyogott valamit. Nem értettem, hogy mit mond, ezért megkérdeztem még egyszer, hogy mi a baj.

- Összevesztünk Effyvel, az én hibám, sose fogom helyrehozni. 

- De mégis min, mi olyan menthetetlen?

- Este filmet néztünk, és én nem éppen filmet akartam nézni. Effy megsértődött, és hazament.

- Erőszakos voltál? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

- Nem, semmi ilyenről nincs szó, csak szimplán nem hagytam, hogy nézze a filmet. Kicsit el akartam terelni a figyelmét, de ő azt a hülye filmet akarta nézni, és én meg mondtam, hogy akkor nézze a szar filmet, ahelyett, hogy engem nézne. És itt a vége. Annyira rosszul érzem magam, és nem akartam egyedül aludni, ezért beosontam hozzád, megnyugtatott a jelenléted.

- Ez még nem jelent semmit, felkaptátok a vizet mind a ketten, és ebből lett egy félreértés, ez nem azt jelenti, hogy most akkor vége van mindennek. Fogadjunk, hogy most mindketten azt várjátok, hogy bárcsak hívna fel téged, és megbeszélnétek, hogy milyen lököttek vagytok, hát légy férfi, hívd fel, és kérj bocsánatot, mondd el neki őszintén, hogy mit érzel, úgy, mint most nekem. Meg fogja érteni, ő is bocsánatot fog kérni, és értékelni fogja, hogy megtetted az első lépést! – majd megveregettem a hátát, és egy baráti puszit nyomtam az arcára, és letöröltem könnyeit.

- Köszönök mindent Em! Tényleg! – hálálkodott Billie.

- Szóra sem érdemes, de bocsi, sietnem kell, vár a munka!

- Ráérsz még, elviszlek! ;)

- Rendes tőled, köszi!

A szolgálati telefonon jött egy üzenet: „Ma egy fontos ember jön hozzánk, kérlek, gyere be 10 perccel korábban. Köszönöm ”

~ Hajjaj, sietnem kéne, kocsi ide vagy oda, akkor is csipkednem kell magam, ha nem szeretnék elkésni.

Végre beértünk, Billie felajánlotta, hogy eljön értem, megköszöntem, és siettem az álommunkahelyem forgóajtójához. Sid szólt, hogy ne loholjak már úgy, még van negyed órám. Rájöttem, hogy siet az órám és ezért kapkodtam annyira, nagyszerű.

Fellifteztem, és Mr. Lentz állt a várónál. 

- Á, Emily, korábban, mint vártam, ez tetszik! Szóval térjünk a tárgyra, ma egy rapper látogat el hozzánk, Amerikából jött, a mi kérésünkre utazott ennyit, ezért kérlek, legyél nagyon kedves hozzá! Igazából ennyi lett volna a mondanivalóm, jó munkát!

- Igyekezni fogok Mr. Lentz!

~ * ~

Telt múlt az idő, és a várva várt amerikai rapper megjelent. Hozzátenném, hogy mondták a nevét, de elfelejtettem, meg ha ismertem volna név alapján, akkor biztos megjegyzem, de még így külső alapján se volt ismerős. Fehér, halálfejes kendő a fején, bő farmer majdnem leesett róla, arany nyakláncok sorban ékesítették a nyakát, megszámlálhatatlan gyűrűsereg csillogott ujjain, és a keze is tele volt tetoválva. Ötlete sem volt, hogy ki lehet ő.

- Hol van itt valami személyzet? Szomjas vagyok b#@& . 

Igen, ilyen szépen szólt, hogy valaki menjen oda hozzá.

- Jó napot kívánok! Mit hozhatok? – vettem elő a legkedvesebb arcomat, hogy leplezzem, mennyire unszimpatikus ez a fazon.

- Hol voltál eddig? Én itt várok, és marha szomjas vagyok.

- Elnézését kérem, az aula túlsó oldalán voltam. – mondtam erőltetett mosollyal az arcomon, küszködve azzal, hogy ne szóljak be neki, mit képzel magáról? Nem vagyok, és nem is leszek senki csicskája.

- Ja, öö, hö, egy whiskyt kérek, de most.

- Sajnálom, de alkoholos itallal nem szolgálhatok.

- Milyen helyre jöttem én?! Akkor hozzál már egy jó erős kávét, szomjas vagyok, nem érted? Mit nem értesz már ezen?

- Azonnal hozom.

- Ajánlom is, vagy holnaptól nem dolgozol itt bogaram.

Mondanom se kell, hogy milyen ideges voltam, hogy jön ő ehhez? Nem én tehetek róla, hogy nem adhatok neki whiskyt és hogy nem látok bele a fejébe, hogy mit szeretne inni whisky helyett. -.-

Hoztam a kávéját, - Itt is vagyok – szóltam neki, miközben egyensúlyoztam, nehogy kilöttyintsem a forró kávét.

- Na végre. – Mire ezt kimondta, csak úgy jófejségből kinyújtotta a lábát, igen, pont elém, merem feltételezni, hogy szándékosan, én pedig óriásit zakóztam, és az egész csésze forró kávé a blúzomon landolt.

- Haha, nézz már a lábad elé, már az is zavar, ha ki merem nyújtani a lábamat? – mondta nagyképűen.

- Elnézést kérek, máris hozok egy másikat! – nyögtem ki félve, hogy elsírom, vagy éppen elüvöltöm magam a maradék kávét a fejére borítva.

- Na, én is így gondoltam kisanyám. Fussál, de vigyázzá’ , nehogy a lábak megakadályozzanak.

Eszeveszett gyorsasággal csináltam egy új kávét. A remek kedvemet álcázva magabiztosnak tűnően, méltóságteljesen vonulva vittem ki a forró italt. 

~ Remélem, még abba is beleköt, hogy milyen meleg.

Nem bírtam tovább, zokogva futottam a szekrényemhez. Hála Natalienek, van váltóruhám.  Lerogytam a földre, csak sírtam és sírtam. Ilyen pocsékul talán még nem is éreztem magam, egyszerre minden összedőlt, mint egy kártyavár. Egy az alak szól majd Mr. Lentznek, ő meg szépen kirak innen. Mehetek haza, pénz nélkül. Nem, itt hagyni Angliát, ilyen hamar, Chert se látnám többet, nem engedhetem. Halk kopogó lépteket hallottam az öltöző túloldaláról. Natalie jelent meg előttem, sietve letöröltem a könnyeimet, felpattantam, mire ő válaszképpen a kezét a vállamra helyezte, és a pad felé mutatott.

- Em, tudom, mit érzel most, én is voltam újonc. Ez a nagy sztár, aki ma itt van valóban elismert rapper, de nincs lelke. Emberek érzéseibe gázol bele, anélkül, hogy észrevenné. Ismerem őt, minden évben egyszer ellátogat hozzánk, és mindenkivel ezt csinálja. Tavaly még Mr. Lentzet is kiakasztotta, förtelmes egy alak. Szóval, aggodalomra semmi ok, kibírod a mai napot, hazamész, veszel egy forró fürdőt, és elfelejted őt, rendben?

- Köszönöm! Na de most már tényleg össze kéne szednem magam, Mr. Nagyképű ide vagy oda, a munka még attól munka.

Szerencsére már csak egy órát rontotta ott a levegőt, és most kivételes okból nem szerettem volna bent lenni az interjú alatt, nem voltam kíváncsi arra, ahogy játssza az eszét. Jobb is, hogy nem tudom a nevét, így csak egy halvány ködfoszlányként marad meg az emlékezetemben.

Fáradtan feküdtem le, de kárpótolt a tény, hogy holnap este a csajokkal leszek. Csajokkal, furcsa ezt a kifejezést használni, hisz’ alig ismerem őket, de mégis úgy érzem, mintha összekötne bennünket valami. Talán az, hogy mind különlegesek vagyunk, és értékeljük a másikat, legyen magas, alacsony, duci, vagy éppen túl sovány, ismert vagy sem, szőke vagy barna, a lényegen nem változtat, nem ítélünk el senkit, azért, mert más, mint mi. : )